Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

134 A halászok életközösségét bizonyítja az a halastál, mely a XVIII. század közepén készült és a Déri múzeum halászati anyagának egyik érdekessége. (3. ábra.) A tál 28 cm. átmérőjű lapos tál, a fenekén két egymásra­fektetett hal van rajzolva. Az egyik hal hátsó fele egy evezőn, a másiké egy csáklyán pihen. A halak, az evező és a csáklya nyele sárga. Az egészet zöld rozmaring koszorú veszi körül. A koszorú felső részén egy fekete gömbből tulipán nő ki. Alsó részén pedig fekete gömb van magában. A tál karimáján nagy sárga virág van levelekkel. A tál a Tisza vidékéről került, talán éppen a tiszafüredi cserepesek készítették, de hogy halászok használták, az kétségtelen. Leltári száma V. 42-—1920. Debrecenben, bár a Tiszától távol volt, már századokkal ezelőtt éltek halászó emberek. Halászó joga is volt a városnak. Már 1462-ben Erzsébet, Mátyás anyja Debrecen városának ajándékozta a Hortobágy-folyó mentén a halászatot. 3 1554-ben a tanács elhatározta, hogy senki az idegenek közül a Tócó nevű mocsárban halászni ne merészeljen, a város­beliek közül szintén senki a bíró pecsétje nélkül. Hogy pedig senki se halásszon többet egy napnál, a pecsétet a bíró úrnak hozza vissza, a kishalakat ne hagyja a parton, hanem a vízbe dobja vissza. Mindezeket áthágok 1 forintra büntettetnek. 4 A fogott halat a halászok a piacon adták el. Ennek árulását 1554-ben szabályozza a tanács : A hegyes orrű keszeg és a ponty húsának fontja 4 dénár és nem több és hogy senki ezeket 12 óráig nyereségre ne vegye. 5 A debreceniek eljártak halászni a Hortobágy-folyóra, noha a város ezt tilalmazta, mert bérbeadás útján hasznosította 1606-ban. A tanács egyhangúlag elhatározta : Jóllehet a Hor­tobágy-folyó azelőtt is tilalom alatt állott, de a háború zavarai és a rablók pusztításai miatt megőrizni nem lehetett, néhány napra és aki akarta, halászott. Most midőn más hasznot hoz a halászó város javára, mint előtt volt, ezután is tilalmas lesz. Ha valaki akar Debrecen lakói közül, akár legyen az adót fizető jobbágy, tényleg a halászaton kapatik, vagy ha elfut is, de rajta éretik, a tanácsosok és bírók részrehajlás nélkül 10 forint bír­sággal büntessék és a halászok által fogott halak a város javára elkoboztassanak. Ha pedig nem városbelieket kapnak halá­szaton, lovait, szekerét, vele együtt ott elfogva, minden hálót és vele talált eszközt... És azok a halászok, ha személyesen elfogatnak, mint erőszakot tevők büntettessenek, ha pedig 3 Herpav : Debrecen sz. kir. város levéltárának regesztái. Debrecen, 1926. 62 lapon, 162. sz. jegyzőkönyv. 4 Városi jegyzőkönyv. 497. 5 Városi jegyzőkönyv. 1554. 520.

Next

/
Thumbnails
Contents