Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Előtanulmányok a panyolai tölgyfaépítményhez - Tartalom
107 ágyúgolyóknak sokáig ellenállani képes. A falakat kívül jól összetaposott sárral betapasztják, nehogy a meztelen sövényfonás az ellenség támadásának áldozatul essék." 13 3 Ehhez a leíráshoz kiegészítésül szolgáljon Wesselényi László szendröi főkapitány levele Csáky Ferenchez 1669-ből : „a romlott palánkok építésére . . .építőmestereket küldvén, még télen, az jó úton hordassák az palánk fáját, vesszejét és Isten adván békességesen meg érniök a kikeletet, mindjárt munkához foghassanak". 13 4 A felhasznált faanyag mennyiségére jellemző Chernel György jelentése az ónodi végvár állapotáról, melyben ezeket találjuk: „...az mostan hordott új palánkfákat megolvastam, 572 szál .. . ehez képest megítélhetni, az palánkfák nem elégségesek, mivel circiter minden öl palánkra esik legalább 6—6 szál karó..." 13 5 Ahelyett, hogy a magyar forrásművekben és egykorú levelezésekben szórványosan található rövid feljegyzéseket tovább is számon vennénk, mindjárt reátérünk a XVII. századi magyarhoni palánkerődítmények valóságos lexikonára, Evlia Cselebi török világutazó már említett művére, melyet Karácson Imre dr. fordításában a Magyar Tud. Akad. két kötetben adott ki. Evlia bejárta az 1660-as évek elején az ország nagy részét. Résztvett a rendes csapatok menetelésében, kalandos rablócsapatok portyázásaiban, ütközetekben, követségben s így alkalma volt a magyar várakat és városokat is alaposan megfigyelni, leírni. E tipikus keleti történetíró mai értékeléséről már beszéltünk. Ennek figyelembevételével itt reánk csak azok a megfigyelések tartoznak, melyek a palánkerődítményekre vonatkoznak. Ezeknek rendszerint lelépte a kerületét, a töltött palánkok szélességét. Nagyotmondó túlzásai végeredményében nem annyira az alaptényeket és formákat, mint inkább a menynyiséget és minőséget illetik. Éppenezért Szekfű Gyula túlságos lebecsülése mérséklendő ! Evlia Cselebi Magyarországon a palánkműveknek jóformán összes formáit egyidőben figyelte meg. Leírja művében a legkezdetlegesebb, őskori mintájú sáncárkot (tábor, tatárvár), a torlaszt (kirinti), a sorompós árkot, az ős kínai limeshez hasonló fa- és földfalat, az egyszeres palánkot, a kettős töltött palánkot vizes árkokkal és árkok nélkül különféle változatokban és végül a téglafallal kombinált rekeszes tömésfalat is (szánduk). Evlia az egyszerű árokkal és sánccal körülvett, rendszerint egyik oldalával valamely folyóra támaszkodó helyet tábornak nevezi, ostrom esetén a harcot táborharcnak. Ilyet figyelt meg a Duna-parton Újvár földjén, melynek szárazföldi oldalán földbástyákkal védett két kapuja volt. 13 6 Nagyadorján után felkeresett egy földből összehányt erődítményt, melyről azt írja, hogy „mikor a magyarok Ázsia közepéből Magyarországba
