Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)

Függelék - Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon - Tartalom

"206 kellőkép mozogni, történik ez a vadászat. Hideg télen, vagy ólmos esőben a foglyok kisebb csapatokban : öt, hét, kilenc, tizenhárom, tizenöt, huszonegy stb., szoktak a havon, vagy a szántáson guzorogni. Fiatal emberek ezt az időt használják fel arra, hogy meghajtsák őket. Rendesen egy kerítést szemelnek ki végcélnak és ennek a közepét kibontják és a nyíláshoz egy nagy hálónak a fenekét, vagy pedig egy hálóversét helyeznek el. Most megkeresik a fázlódó fogolycsapatokat és elkezdik hajtani a kerítés felé. A hajtás hosszú botokkal, vagy nyírágseprűkkel történik. A foglyokat lassanként a kerítéshez terelik^ addig ijesztik, míg lassan a kerítésen átugrálnak és belejutnak a kerítés mögött felállított hálóba. Az így hálóba került foglyokat azután összefogdossák és megosztoznak rajta. A fogolynak ilyetén való hajtása régen nagy divat volt. Az öreg emberek még mindig beszélnek róla, ma már azonban a vadásztársulatok lassan kiirtották a vadászásnak ezt a módját. A túzokfogás lóhátról. Újabban a kalapok mellé a darutoll helyett a túzoktoll kerül. A túzokot is főleg tolláért vadásszák. A Hortobágy mellett még mai nap is nagyobb csapatokban tanyáznak túzokok. A túzok nagyon nehezen repülő madár és ezt a gyarlóságát használják ki a madarászok, főleg a pásztorok. Ólmos időkben szoktak rájuk csapni;- a csikós, gulyás lóhátról üldözi addig, míg végre a fáradt madarat ostorral el nem veri, vagy hurokkal meg nem fogja. Az így elejtett madár tollán megosztoznak és még pénzt is kapnak a maradék tollért. A daruvadászok. A daru rendkívül figyelmes, óvatos és nehezen megfogható madár. Tolláért azonban mégis vállalkoztak megfogására. Még nem is olyan régen érdekes árusai voltak a debreceni, hortobágyi és biharmegyei vásároknak a darutollárusok. Egy-egy marcona ember tünt föl ott, ahol a legtöbb pásztor ember és tanyai ember megfordult. Kalapja körül volt rakva szebbnél-szebb darutollal, kezében egy deszkalapot tartott, amely szintén tele volt dugdosva szépen hajló, göndör darutollal. Sőt, ha deszkához nem jutott, egy-egy nagy krumpli is elég volt neki és ebbe dugdosta a tollakat. Egy-egy jól sikerült debreceni országos vásáron az összes tollait eladta. A darut a szegény ember nem lőtte, hanem elverte. Ebben a hortobágyi csikósok voltak a nagy mesterek. Ők is az ólmos időket, vagy a darvak vérzését használják fel darufogásra. Ha ilyen időben észreveszik, hogy a daru valahol meghál, lóháton körülveszik és elkezdik üldözni. Az első időben a daru még lassan repül, később már kifárad és szalad. Ők lóháton nyomukba vannak, ostoraikkal még jobban hajszolják a darut addig, míg elérik s az ostor a nyakukra csavarodik, a hurokkal elfogják. Megtörténik az is, hogy kötélhurkot vetnek feléjük, hogy így fogják el. A daru nem adja meg könnyen magát,