Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)

Függelék - Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon - Tartalom

193 szelet. A dudunak a szabadon levő felső végébe szúrja a lépvesszőt. A lépvessző seprence kóróból készült és lépbe van mártva, amelyet csizmaszárból készült tokban hordanak (44. ábra.) A csalókát kalickával együtt az árboc közepére akasztja. A csalóka régifogású csíz, amely éles hangjával hívja társait magához. A csalóka az árbocon messzire látszik, a madár elkezd szólni, társai a távolból válaszolnak, mire egész hangzavar indul meg mindkét részről. Öt-tíz darabból álló falkák indulnak az árboc felé. Egy darabig keringenek a levegőben, majd egy siklórepüléssel leszállanak az árboc tetején levő kendercsomóból kiálló száraz ágaknak látszó lépvesszőre. Ebben a pillanatban a két lába oda ragad s az első szárnycsapásnál a két szárnya is beleragad és a madár a lépvesszővel együtt leesik a földre. A dudu éppen azért kell, hogy egyrészt a lépvesszőt a bodza puha bele tartja, azonban a madár súlya alatt elereszti a lépvesszőt a madárral együtt és így a madár nem vergődik bele nagyon a lépbe. A madarász, aki eddig árokban, vagy az erdőben volt elbújva, hirtelen előszalad, felszedi a leesett foglyokat, hamuval, vagy száraz homokkal a lépes helyeket bedörzsöli, megtisztja, előbb azonban a vesszőt óvatosan leveszi róla. A megtisztított madarakat egy tülzacskóba teszi, úgy viszi .iza és a kalickába rakja. A nőstény-madarakat még a helyszínén elereszti, mert azok nem énekelnek és nem is szépek. A lépezés egyre múlik. A Madárvédő Egyesületek csendőrökkel, rendőrökkel, vadőrökkel űzik a madarászokat munkájukban épúgy, mint piacukon, a debreceni zsibogón. Ha megfogják őket, szigorúan büntetik. Ma már kevés háznál találunk kalickában éneklőmadarat. 10 î Fig. 44. ábra. Póznára helyezett lépes vesszők, alatta a kalicka hívogató madárral. Leimruten auf Stangen ; auf der Stange der Käfig mit dem Lockvogel.