Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)
Függelék - A biharmegyei konyári korarézkori temető - Tartalom
114 az ägei nagy kultúrkörök között fekszik az ugyanolyan jelentőségű középdunai kultúrterület. Amint ettől D-felé az ägei kultúrához Erdély a közvetítő, úgy É-felé az északi nagy kultúrkörhöz, az ú. n. szudéta-országok (Cseh-, Morvaország, Alsóausztria, Szilézia és Nyugatlengyelország). 9 5 Ez a terület régészeti szempontból kitűnően fel van kutatva, illő tehát, hogy a Középduna-medence, honnan a kultúra kisugárzott, éppenúgy fel legyen mielőbb derítve, mint a közvetítő terület. Hazánk területének legfontosabb régészeti szerepe autochton rézkultúrájával kapcsolódik egybe. A magam részéről ennél a pontnál egy igen fontos régészeti probléma szálait szeretném befonni a dolgok menetébe : a középeurópai harangserleg-kultúra régen vajúdó és ma is még vitás származási kérdését. Ismeretes főleg Bosch—Gimpera kutatásai alapján, hogy ennek az európai rézkori harangserleg-kultúrának két nagy főcsoportja van : a nyugateurópai és a középeurópai. A nyugateurópai harangserleg-kultúra Spanyolországban keletkezett, az ú. n. központi vagy barlangkultúrából (Grottenkultur). Innen terjedt el Portugáliába, Almeriába, a spanyol- és francia pirenéuszi megalith-sírok-kultúrájába, majd Bretagne-ba akár tengeren Portugáliából, akár száraz földön és végül Angliába, ahol archaeologiai következetesség folytán megjelenése már a bronzkor elejére esik. A középeurópai harangserleg-kultúrának három alcsoportja ismeretes : a rajnavidéki, a cseh-morva, melyhez hazánkat is sorolják és a Saal-kerület csoportja. A kérdés az, van-e összefüggés a két főcsoport között? Amannak spanyolországi származása vonatkozik-e erre is, vagy sem? A legnagyobb baj az, hogy a két főcsoport közt földrajzi összefüggés nincs, a kettőt egymástól nagy ür választja el, amely körülmény mind Bosch Gimpera, 9 6 mind Menghin szerint 9 7 a középeurópai harangserleg-kultúra eredetének kérdését homályban hagyja. A megoldási kísérletek sikertelenek maradtak, valamint nem fogadható el az a feltevés sem, mely az olaszországi harangserlegeket egyenesen Spanyolországból származtatja. A nyugateurópai harangserleg-edények eredetét szinte matematikai pontossággal le tudják vezetni a spanyolországi barlang-kultúrából, de ha jobban szétnézünk, azt látjuk, hogy hasonló díszítésű és formájú edényeket Afrikában is találunk a tuniszi Redeyef-keramiában 9 8 és még alaposabb utánanézés után még távolabbi rokonságot lehetne felfedezni, amely körülmény az ilynemű analógiák túlhajszólásának veszedelmére ezúttal is figyelmeztet bennünket. Nincs tehát semmi szükség arra, hogy egymástól messzeeső vidékek kultúrösszefüggését erőszakoljuk olyan hasonlóságok alapján, melyek az egysége-
