Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1931. évi működéséről (1932)

Függelék - A debreceni cseréppipa

76 -céhbe, mégis vannak olyanok, akik a tanács határozatát nem ismervén el, szabadon árulják a pipát. Ilyeneknek nevezik meg Sántha István, Tóth István, Kovács Mihály rezezőket és Sárkány Péter gubacsapó mestert. Kérik a városi tanácsot, hogy a három első megátalkodott egyént a pipaárulástól rögtön, az utóbbit pedig végkép tiltsa el. Csorba János polgármester 10,971— 1854. szám december 17-én kelt határozatában elrendelte, hogy a három első az ipartörvény 156. §-a értelmében a fazekas céhbe félmesterdíj lefizetése mellett a többi piparezezők példájára be kell kebeleztetni és mind a hárman a céh rendszabályaihoz alkalmazkodni kötelesek. Sárkány Péter ellen tett panaszt, miután neje az elöljáróság engedelmével apróság üzletében Bódó Sámuel előadása szerint helybeli készítményű pipák nincsenek, elutasítja. Miután a céhbeállás mindkét részről megtörtént, a piparezezés és készítés szemmel látható lendületet vett. A pipások előállítják amit a debreceni földből lehetett, de hogy nagyobb számú, szegényebb sorsúak, számos elöregedett mesterek, özvegyek, ezeknek árvái és több kiszolgált katona mestertársuk az árulásban részesülhessenek, a pesti és budai gyárakból félkész és készítetlen pipákat hoztak. így a debreceni verespipaáru másnemű és jellegű áruval vegyült és így hozták a debreceni pipások a gyári árut a maguk nyakára. Midőn ezt a körülményt a polgármester tudomására hozzák, ugyanakkor feljelentik Eperjesi Sándor csizmadiát és Sárkány Péternét, a gubacsapó nejét, hogy nem léptek be a céhbe, sőt gáncsolják a debreceni árut. Kérik a polgármestert, hogy ezeket tiltsa el az árulástól, legfeljebb országos vásár, vagy keddi hetivásáron engedje meg azt nekik. Az 1855-ik év december 6-án kelt beadványra Csorba János polgármester 1856 január 11-én kelt 181. sz. a. elrendeli, hogy mivel a helybeli pipakészítők is vásárolnak idegen gyárakból pipát, a két panaszlottat, akik tanácsi határozat alapján régen ebből élnek, nem tiltja el. A viszály a pipások és a piparezezők közt 1856-ban elemi erővel tört ki. A támadók a piparezezők voltak, akik 1856 február havában egy kérvényt adtak be a városi tanácshoz s kérték, hogy a fazekas mestereket a tanács tiltsa el a rezes pipák áruihatásától. A városi tanács a kérvényre 1856 április 12-én tartott üléséből 3066—856. sz. a. a következő határozatot hozta : „Miután a fazekas céh tagjainak legnagyobb része köztudomás szerint pipakészitőkből áll, mely itten régen fennálló céhet képez, a folyamodók pedig, mint céhtelen piparezezők későbbi rendeletnél fogva kebeleztettek be a fazekas céhbe, magokat igy, mint ugyanazon céhnek tagjait magok részére •elkülönözött jogot nem követelhetnek, a céhtől különválva