Zoltai Lajos: Jelentés Debrecen sz. kir. város múzeumának és Közművelődési Könyvtárának 1927. évi működéséről és állapotáról (1928)
C) A Zelemér-pusztai őskori zsugorított temetkezés feltárása és jelentősége
42 mellkasé a baloldalra nehezedett, ami a fejnek a balarcra fektetéséből is következett s így a kissé ferde síkban álló jobboldali mellkast a föld nyomása a gerinc vonalához közelebb, illetve részben alá is juttatta. A könyökben meghajtott jobb kar kézfeje a has alatt átnyúlik a hasonló helyzetű balkar kezéig s az egymást érintő kézfejekre minden valószínűség szerint nyomtató súly gyanánt egy égetett agyagrögöt helyeztek. A térdben erősen meghajtott bal lábszár sarkcsontja csaknem a jobb medence csontig ér, míg az alul fekvő jobb lábszár, a hajlásban nagyobb szöget zárva be, távolabb nyújtja lábfejét. E lábfej sarkcsontját egy féllepény alakú, alul simára csiszolt bazalt kő érinti, melynek rendeltetése kétségkívül a kézfejeket takaró agyagrögével egyezik. Az egész csontváz, még a laza szövetű szegycsontot sem véve ki, teljesen ép állapotban maradt fenn, ami annak tulajdonítható, hogy a tetem vízátnemeresztő sárga agyagba volt beágyazva. A jól kifejlett, 28 foggal redelkező, tehát fiatal férficsontvázról felvett méretek a következők: Koponyatetőtől a medence csont alsó végéig 90 cm.; a jobb láb sarkáig 119 cm.; a két könyök közti távolság 76 cm. ; a két vállcsúcs között 36 cm. A szájjal lefelé fordított urna csontvázfelőli füle a koponyatetőtől eredetileg 65 cm.-re és a baltérdtől 127 cm.-re feküdt, amely távolság kiállításkor és fényképfelvételek miatt redukáltatott, így mutatja a mellékelt 7. ábra is. A sir keleti oldalán a kutató árok, a 6. sz. ábrán berajzolt négyszögletes alakú, minden bizonnyal földbe ásott lakóhelyet metszett keresztül, melynek kevert földje megegyezett a sir feletti földdel. Az árok kétoldali beboltozásával sikerült az egészet felmérni és pedig 175 cm. hosszú, 150 cm. széles és 160 cm. mély méretekkel. E szabályos gödör sirfelőli északi sarkában égett földet és hamu-pernye maradványokat találtam, mintegy 1/ 2 m. átmérőjű körzetben, mely csaknem a sír széléig nyúlt. Mellékletek: 1. kétfülű, öblösszájú agyagedény (8. ábra 4.), mely a már említett távolságban, szájával lefelé fordítva, kissé ferde helyzetben volt a csontváz jobb oldalánál. Szája alá egy nagyobb és egy kisebb cserép darabot toltak, bizonyára a belé helyezett valamely tömör ételre való tekintettel. Az edény magassága 19 cm., szájnyílása átmérője 15 cm., a fenéké 9 cm. A kidomborodó hasélen egyenlő elosztásban négy bütyökdísz. Színe fekete. 2. Edénytalp töredék, mely két bekarcolt vonal- és két pontsor gyűrűvel van díszítve. A kézfejekre helyezett agyagrög belső oldalához támaszkodik s valószínűleg a sírba hányt földdel került oda. 3. Bronz pántocska a jobb könyök hajlásszögletében. Hossza