Zoltai Lajos: Jelentés Debrecen sz. kir. város múzeumának és Közművelődési Könyvtárának 1925. évi működéséről és állapotáról (1926)

A) Jelentés Debrecen sz. kir. város Múzeumának 1925. évi működéséről és állapotáról - IV. Kutatómunkák és kirándulások

8 halotti tor tartott. Mert ezek a kis halmok zsugorítva, de mellékletek nélkül eltemetett emberi csontvázak felett domborodnak. Ugyanakkor a mátai városi major délnyugati sarkán őrködő kis halmot is megástuk, miután a közelében felismerhető házhelyek után következtetni lehetett arra, hogy ezen a halmon állott az 1554 körül elnéptelenedett Mátafalva kisded temploma vagy kápolnája. Azonban két párhuzamos kutató árok se épületmaradványokat, se kései középkori keresztyén temetkezést nem hozott napvilágra. Hanem őskori eredetű sírhalomnak bizonyull, melybe később, a Kr. u. 2—4. században egy barbár vitézt is beletemettek. Annak a kevéssé ösmert őskori népnek hagyatéka ez a két méter magas, negyven méter átmérőjű halom is, mely a Hortobágy és Debrecen környékén halottait csak léiig zsugorítva, t. i. nyugat—keleti irányban hanyatt fektetve, többnyire kinyújtott, máskor mellre tett kezekkel, mindég felhúzott lábakkal, rendesen melléje téve egy csomó vasoxyd veres festéket, néha fehér, veres, kék, fekete színű lenyomatokat hagyó szőnyegfélével is letakarva temette el, többnyire halmok alá. Ékszert, fegyvert, szerszámot ilyen sírokban még nem találtam. De többször észrevettem a közeli tűzhely és torozás maradványait. Nem kicsiny bosszúságunkra ezt a mátai halmot délkeleti irányt követő árokkal már megbolygatták és a benne levő sírokat igen megzavarták. Az ősi sír 160 cm. mélyen került elő;, de benne csak emberi koponya töredékét, szélein kevés vasoxydot és fekete festéket leltünk. A kevert föld 210 cm. mélyen szűnt meg, ahol egy bornyú két első lábszárára és néhány gerinccsontjára akadtunk. A sírtól keletfelé, egy szintben véle, két kutya csontváza feküdt. Egyiké, oldalra eldőlve, meg volt egészen; a másiknak csak hátulsó részét találtuk meg. Míg a második kutat árokkal elértük az ebcsontokat, 70 cm. mélyen a népvándorláskor legelején eltemetett vitéz sírja tárult elibünk. Bár a sírnak épen a fej felőli déli felét dúlta szét az imént említett árok, mégis nyilvánvaló, hogy csakugyan egy harcos férfi sírja nyílt meg előttünk, akit egyenes pengéjű, két élű vaskardjával, késével együtt temettek ide hozzátartozói, olyan időben, mikor még a szomszédos római provinciákban (Dácia, Pannónia, Moesia) szép formájú agyagedényeket is gyártottak. Mert a vitéz lábafejénél a kés és valami bizonytalan rendeltetésű vastárggyal együtt gömbölyű veres csupor is^ feküdt, amely azonban első érintésre összeomlott. 3. Az ondódi hün-avar temető. A régész szemében már is nagyjelentőségűnek látszik az Ondód-pusztai Gáll-dülőben észrevett s hún-avarkori eredetűnek bizonyúit temető megkezdett feltárása. Múlt év tavaszán Molnár Károly ötvösuccai polgártársunk ondódi tanyája tövében vályogvető cigányok négy, vagy öt csontvázat találtak. A hajdúszoboszlói csendőrök kérdőre vonván a cigányokat,, ezek jellemző alakú két bronz- és egy vastárgyat elő is adtak, amelyeket Toldy Árpád csendőrfőhadnagy személyesen hozott be a Múzeumba. E biztató jelek nyomán indulva, Molnár Károly föld-