Zoltai Lajos: Jelentés Debrecen sz. kir. város múzeumának és Közművelődési Könyvtárának 1922 és 1923 évi működéséről és állapotáról (1924)

II. Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeumának 1923. évi működéséről és állapotáról

12 Csanak Jenő, majd Horváth András belső-ohati nagybérlő szíves áldozatkészségéből. Ezúttal a Dun a-halo m került sorra. Fenekén, 2 05 méter mélységben, tűz h elv " Íí Őz elében^" őskori tetem került elő érintetlen állapotban, de a csontok óvatos kezelés mellett is szét­porladtak. Feje nyugat felől; mindkét karja lefelé hajlítva, a medencecsontok fölébe; lábai erősen felhúzva. Mellékletei voltak: a balkönyöknél kisebb kavicsgörely és a koponyától jobbra, a lábak­tól pedig balra piros festék maradványai. Ehhez hasonló jelenséget a Hortobágyon már többször észleltünk. A belső ohati alsó Bujár laponyagot feltárva teljesen feldúlt és kifosztott sírra bukkantunk. Továbbá a Belsö-Ohaton az ohat-egyeki határt felező hatalmas Földvár-halom közelében felismertük Sőregivel még most is annak a föd várnak nyomait, melynek létezéséről Debreczen város levél­tárában őrzött egyik XVII. századbeli térképből értesültem. Ugyan­ekkor dr. Ecsedi István a Tócó alsó folyása mentén a szennyvíz­szürőtelep munkálatainál népvándorláskori szegény sírt tárt fel. Gazdag aratásunk volt az elhagyatott Dobozy-temetöben ren­dezett ásatásnal, hol Férj encsiiv Ottó tábornok, vegyes dandár­parancsnok hat napig fogoly katonákat bocsátott rendelkezésünkre (nov. 8—10, 12—14-én). Célunk volt Dobozy István, Bárányi Mihály föbirák, ifj. Dobozy István és Domokos îmre országgyűlési követ többé-kevésbé elsülyedt síremlékei által jelzett sírokat feltárni, mi­előtt az ottani na?y homokdomb elho dására is sor kerülne. — Ifj. Dobozy István (f 1710) szarkofágja alatt megtaláltuk elporladt csontjain aranyozott ezüst gombokkal díszített dolmányát, két nyusztprémes süvegét a feje alatt és címeres arany pecsétgyűrűjét. Mellette feküdt Dobozy főbíró Sára nevű hajadon leánya arany boglárokkal ékesí'ett gyöngyös pártával a feje körül, aranyozott ezüst fülbevalókkal, ezüst csattos, aranv csipkés korcoványával. arany brokát szalagjaival. A pazar pompával eltemetett Dobozy Sára mellett ösmeretlen nevű másik Dobozy nő porladozott keve­sebb és szerényebb halotti ékességben, el enben egy igen szép, rubinköves, zománcos aranygyűrűvel. Tovább ásva, egy méternyire lesülyedve. koporsó alaki' két igen nagy síri.ő került elő. Az öreg Dobozy Istváné (f 1709) az egyik; a feleségéé Komáromi Csipkés Katáé (t 1720) a másik' Mindkettőn domborúan kivésve a családi címer. Csontjaik, ruhájok csaknem teljesen elenyészett, körülöttük semmi ékszer. Az 1735­ben meghalt váradi Baranvi Mihály főbíró csontjai is nagyon el­porladtak és minden ékszer nélkül feküdt. Domokos Imre (f 1817) tetemeit az eredeti helyéről valószínűleg elmozdított sírköve alatt nem találtuk meg. A csont maradványokat gondosan hazahoztuk. A végleges el­helyezés felől a Déri-múzeum felépítése után intézkedünk.

Next

/
Thumbnails
Contents