Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1908. évi állapotáról (1909)

I. A Múzeum igazgatása és kezelése - a) A múzeumi bizottság ülései

vonatkozó eredeti kéziratokból, nyomtatványokból álló, városunkat néhány kiváló, sőt unicum-számba menő darabnál fogva közvetle­nül érintő értékes gyűjteménynek megszerzését tárgyalta. De minthogy ezen időre nem érkezett meg a Főfelügyelőség szakértői becsüje, a Bizottság a következő ülésen tárgyalta érdemlegesen ezen ügyet. A budapesti m. kir. gyűjtőfogház igazgatósága, a tervezett országos börtönügyi múzeum számára kérte netalán a város birtokában lévő régi büntető eszközöket és régi büntetésekre vo­natkozó okmányokat. A véleménymondásra felhívott múzeumi bizottság, mivel hasonló emlékek gyűjtésével múzeumunk is fog­lalkozik, e kérelmet teljesíthetőnek nem tartotta. A Tanács a megkeresésre ilyen értelemben válaszolt. Tudomásul szolgált a Tanács 5313—1908. sz. határozata, amely szerint múzeumigazgató 5000 koronás alapítványának 6-dik részlete — 500 korona — befizettetvén, azt a múzeumi alapnál bevételbe íratta. Helyesléssel találkozott, hogy az igazgatóság Weszerle J. hátrahagyott érmészeti táblái magyarázó szöveggel kibocsátandó új kiadására, a feltételek értelmében, előfizetett. De a munka mindezideig nem jelent meg. A múzeumi őr jelentését a múzeum gyarapítása és kezelése körül az esztendő első felében kifejtett tevékenységről, tudomásul vették. 3. Június 2-án ismét az imént említett kézírat- és nyomtat­vány-gyűjtemény felől tanácskozott a Bizottság. Minthogy időköz­ben a Főfelügyelőség szakértői becsüje megérkezett s az Igazgató­ság 6000 koronában megegyezett a tulajdonossal : ezen összeget a Bizottság is megadhatónak találta s utasította az Igazgatóságot, hogy kellően megindokolt előterjesztésben kérje a városi Tanács­tól. illetőleg a közgyűléstől, a szóban levő gyűjtemény megszerez­hetése végett a szükséges rendkívüli segélyt. Az ügyet a jog- és pénzügyi bizottság is tárgyalván, — ott az a nézet jutott több­ségre, hogy döntés előtt a város részéről alakítandó küldöttség szemlélje meg a gyűjteményt s ennek eljárása eredményétől tétes­sék függővé, hogy vájjon a gyűjtemény egészben-é vagy csak szorosan Debreczenre vonatkozó részeiben vásároltassék-e meg. A Tanács is ezen álláspontra helyezkedett (8130—1908. sz. hatá­rozat) s minthogy a tulajdonos már július elseje előtt kívánta gyűj­teményét átvétetni, — a szabályszerű tárgyalás és újabb szakértői szemle pedig ily rövid idő alatt megejthető nem volt: az ügy e ponton megfeneklett s azóta sem került ismét napirendre, miután a tulajdonos a vele közölt tanácsi határozatra nem nyilatkozott. Ugyanazon ülésben nagy örömmel hallgatta a Bizottság a Főfelügyelőség 444. sz. leiratát, mely által múzeumi őrünk szá­mára, hogy a Kolozsvárott július havában két hétig tartó archae­ologiai tanfolyamon részt vehessen, 100 korona állami segélyt engedélyezett. A Bizottság is támogatni óhajtván a múzeumi őrt e

Next

/
Thumbnails
Contents