Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011)

TÖRTÉNELEM - GESCHICHTE - Török Péter: Bihari vonatkozású iratok Budapest Főváros Levéltárában

Báró Köngiswarter Herman és feleségének egyezkedéséről fennmaradó iratban jelenik meg a gyermek elhelyezésének kérdése. Az 1900. november 20-án, Budapesten kötött egyezség kapcsán a felek kölcsönösen azt állították, hogy házasságuk a másik miatt romlott meg. 9 A feleség, született Blaskovits Melanie, gyapjúi lakos, keresztényként nem támogatta az elválást, ezért az ágytól, asztaltól való elválasztást kérte a Nagyváradi Királyi Törvényszéktől. A feleség és a közös gyermek a gyapjúi kastélyt kapta lakhelyül, viszont a birtok kezelését továbbra is a férj irányította. A nőtartás díját évi hatvanezer forintban állapították meg, amely az ágytól, asztaltól való elválás esetleg felbontó ítéletté történő változása után is járna a feleségnek. A megállapodás aláírásától számított nyolc napon belül a férj által kezelt, de a feleség tulajdonát képező vagyont vissza kellett juttatni a jogos tulajdonosnak, illetve a közös tulajdont képző tárgyak a férjnél maradtak, viszont azok értékét a felek képviselői megállapították és a forintosított összeg felét a férjnek készpénzben kellett kiegyenlítenie. A gyermekük, Jani 1890. február 10-én született Bécsben. A fiú az atyjánál marad, nála nevelkedik nagykorúságáig. A felek megállapodnak, hogy a gyermek, akárhol is lakjon, jó katolikus szellemben, a másik fél tiszteletére lesz nevelve. A láthatások pontos időhatárait is megadták: nyáron, a vizsgák letétele után a férj elengedi a gyermeket öt hétre, illetve még évente két alkalommal, hét-hét egymást követő napra az édesanyjához. Az érsemjéni Szunyogh Zsigmond és Szunyogh Zsigmondné két egyezsége a visszafordíthatóságról tanúskodik. 1900. február 2-án, Budapesten kötöttek egy eltartásról szóló szerződést, mivel a házastársak között kibékíthetetlen ellentét lépett fel. 1 0 A férj beleegyezett, hogy felesége tőle külön éljen, amíg a válás meg nem történik. A férj addig havi 400 korona tartásdíjat fizet a feleségének. Kevesebb mint három hónappal később egy új abb szerződést kötöttek a házastársak. 11 A kontraktus azt mutatja, hogy a feleknek sikerült rendezni vitás kérdéseiket és a megbékélést egy házassági, illetve öröklési szerződéssel pecsételték meg. Szunyogh Zsigmond megfogadta, hogy május l-jétől minden hónapban havi négyszáz koronát 9 BFL VII. 184. 1607/1900 Báró Königswarter Herman és Hermanné megállapodása. 1 0 BFL VII. 203. 145/1900 Szunyogh Zsigmond egyezsége feleségével, született Fráter Emmával. 1 1 BFL VII. 203. 537/1900 Szunyogh Zsigmond és felesége között kötött házassági és öröklési szerződés. 36

Next

/
Thumbnails
Contents