Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011)

MUZEOLÓGIA- MUSEOLOGIE - Kállai Irén-Sándor Mária: A Bihari Múzeum tevékenysége 2009-2010-ben

nyílt kiállítás a berettyóújfalui igazságszolgáltatás történetéről, amelyet 2010 őszén egy Barcsay László-emléksarokkal egészítettünk ki. Az Eötvös József Szakképző és Speciális Szakiskola a bihari szakképzés megindulásának 125. évfordulóját ünnepelte a 2010 márciusában megnyíló, a múzeum munkatársai által rendezett kiállítással. A 2009-ben kiadott Bihari tájházak és kiállítóhelyek /. című kiadvány anyagából a Bihari Múzeumért Alapítvány finanszírozásával elkészült tablókiállítást a Bihari Múzeum után először Nagykerekiben, a Bocskai-várkastélyban mutattuk be. A következő évben a tárlat kiegészült a II. kötet anyagával, a határon túli kiállítóhelyek tablóival. Az így teljessé vált kiállítást 2010-ben Érmihályfalván, majd Nagyváradon mutattuk be. A 2008-ban pályázati támogatással elkészült Séta a faluvárosban - Berettyóújfalu egykor és ma című kiállításunkat 2010-ben két helyszínen is bemutattuk. A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ épületében (Debrecen) a Helytörténeti esték c. rendezvénysorozat keretében, könyvbemutatóval egybekötve került sor a megnyitóra 2010 júniusában. Ezután Bogya Pál, a kiállítás tervezője Porciába, Berettyóújfalu olaszországi testvérvárosába vitte a látványos kiállítást 2010 őszén. A tárlat Olaszországban 1 hónapig volt látható. Nagy örömünkre szolgál, hogy az Eötvös József Szakképző és Speciális Szakiskola könyvtárában a 2010/1 l-es tanév kezdetétől a „Hónap műtárgya" c. minikiállításunk az iskola tanulóit szolgálja. Időpont Kiállítás Helyszín Közreműködők 2009. október 9. ­folyamatos Relikviák a berettyóújfalui igazságügyi intézmények múltjából A berettyóújfalui Városi Bíróság épülete Kurátor és rendező: Dr. Krajczárné Sándor Mária 2009. október 9. ­2010. január Bihari tájházak és kiállítóhelyek I. c. tablókiállítás. Nagykereki, Bocskai­várkastély Kurátor: Dr. Krajczárné Sándor Mária 236

Next

/
Thumbnails
Contents