Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011)

IRODALOMTÖRTÉNET - LITERATUR - Bakó Endre: Sinka István pályakezdő évei

Egy fáradt fárosz tán, mely többé nem ragyog Az égen sem és a földön sem sehol. Vagy csak egy vándor, ki árván erre tévedt? S aki halk verseket suttog földnek, égnek, S akinek az útja: roppant messzeségek. (1931. december 25. 51-52. sz. Virágoskert) Kétarcú Körös Biharország hü öléből fecsegve fut s habra habot hajít a víz, s úgy mossa a füzek haját s úgy andalog zöld partok közt, hol díszben állt őrt az áfonya. S oly hűvös a víz mélye lenn. S búsul ottan bús hableány, hogy mért nincs neki gyöngye fénylő s hatágra se szirtfátyola. A kék víz meg csak dalol-dalol, s hírt visz az ős, szent Tiszának, hogy a vén Bihari hegyek hűek most is és vigyáznak (jól vigyáznak) a nyugvó róna csendje felett, hol zord pásztorok tilinkóján fel-felsírnak a nappalok... A Körös meg csak foly s andalog. Ám néha mégis felnyög a víz és villámostorú éjeken sikongva rí a hableány (ilyenkor hullámból rőt haján fátyolt visel) s a mélybe húzza a csónakost, ki küzdött, bár reménytelen tusát vivott s most szendereg