Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

IRODALOMTÖRTÉNET - LITERATUR - Bakó Endre: Egy bihari polihisztor - Simon István élete

A debreczeni kéziigyesítő iskola Simon István sokoldalú tehetségét és érdeklődését mutatja az is, hogy azonnal bekapcsolódott a kézügyesítő, svéd nevén „Slöjd"-mozgalomba, mely Debrecenben 1896-ban kezdte meg működését. A Debreczeni Képes Kalendáriom első, 1900-as kötete már működő egyesületnek említi, s azon túl sokáig közli a címtárban a vezetőség névsorát. 2 6 Többet árul el azonban egy méltató újságcikk 1902-ből. „A debreczeni kézügyesítő iskola befejezte az idei tanesztendejét. Szó nélkül nem sikamolhatunk át ezen intézmény fölött; mert a slöjd nagyon derék, nagyon szép eredményeket mutat fel. Dicsérjük ezért az igazgatót és a slöjd derék tanárait. Szántó Győző debreczeni gyáros valóban lelke ennek a szép eszmének, mely a nép gyermekeit használható mellékfoglalkozásra tanítja, és emellett ízlését is nemesíti. Nemes a célja, hasznos a működése ennek az intézménynek és - mégis a közönség, sőt a több százfőnyi egyesületi tagok közönyével kell küzdenie, hogy valóban teljes elösmerést érdemel a tevékeny, fáradhatatlan kitartó és áldozatos igazgató, Szántó György, aki egymaga cselekszik az egylet többi közönyös tagjai helyett. Pedig a legnagyobb érdeklődést és elösmerést érdemelné meg ez az intézmény; mert a két lelkes, buzgó tanár, Simon István ev. ref. tanító, író és Tóth András jeles szobrászművészünk oly sikeresen tanítottak itt, hogy a felmutatott eredmény, a növendékek képzettsége, fejlődése és munkái bármelyik ipariskola működésével versenyeznek. Simon István a papírkarton munkákra, Tóth András mester agyagmunkákra, a mintázásra, rajzra tanította a növendékeket, ízlésüket nemesítvén. Magának a közönségnek is módja lesz megítélni ezt a ritka szép és dicséretes eredményt, amennyiben a növendékek munkáiból rövid időn belül kiállítást rendez Szántó igazgató a tanárokkal. Tehát a szép és hasznos ügy iránt több érdeklődést kérünk a jövőt illetőleg." 2 7 Itt jegyezzük meg, hogy Simon Istvánt érdekelte a felnőttoktatás is, magániskolát tartott fenn hosszú ideig, évente általában harminc felnőttet vitt vizsgára. Mint vérbeli pedagógus szerkesztett szemléltető segédeszközöket és kidolgozott önálló módszertani eljárásokat a mértan, a számtan oktatása érdekében. 2 8 Tanított a bábaképezdében és az iparostanonc iskolában is. Néptanító volt a szó legnemesebb értelmében. 2 9 2 6 Debreczeni Képes Kalendáriom az 1901. évre 2 7 A debreczeni kézügyesítő iskola. Debreczen, 1902. június 14. 5. 2 S Maga készítette szemléltető eszközeinek egy része a legutóbbi időkig látható volt a Járműjavító Művelő­dési Házában. 2 9 VOJTH uo. 270

Next

/
Thumbnails
Contents