Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

csupán két kerek szellőzőlyukkal tették valamivel mozgalmasabbá. Bár az 1930-as évekig helyben is több nádazó mester működött, mégis egyöntetű az a vélemény, hogy az elöl csonka-, hátul egészen kontyos tető legszebb példányait bagaméri mesterek készítették. Dolgoztak még konyáriak és hosszúpályiak is itt. Bármilyen sátortetős formáról is beszéljünk, az oromzatokat tekintve úgy tűnik, hogy Pocsaj szinte teljesen kívül esik a deszkaoromzatok zónáján. A szomszédos Sárréten oly gyakori megoldás a Bihari-síksággal közös peremterületeken még él, de itt szinte egyáltalán nem találunk rá példát. Ami van, az is utólagos deszkázás, vagy éppen málló vakolatú téglafalon burkolat, így valójában nem is deszkaoromzat. Lényegében a XX. század második felének „vívmánya" a falusi építkezés gyakorlatában a sátortető megjelenése, mely négyoldalú, gúla alakú tető, négyzet vagy sokszög alaprajzú épületen, ahol a tető élei egy csúcsban futnak össze. A hagyományos magyar paraszti építészetben a XIX-XX. század fordulójáig egyáltalán nem volt helye. Először nagyobb alapterületű uradalmi épületeken, majd a tsz-ek állattartó épületein jelent meg, ilyen az egykori Zichy-major területén 1963-ban, már a tsz által épített ól. A lakóházakon az úgynevezett kockaházakkal terjedt el és vált nagyarányúvá az 1970-es évektől a 90-es évek legelejéig. Aztán újra a sátortető vált általánossá az új lakóházak építésénél, de egy néhány éve elindult új divat, az amerikai kertvárosok házainak mintájára Európában, és érdekes módon főként Kelet-Európában elterjedt egyszintes, a kockaházaknál valamivel nagyobb alapterületű lakóházaknál hegyesebb esésszögű, laposabb, itt-ott tetőtéri ablakokkal tagolt sátortető alkalmazása figyelhető meg. Pocsajban csak az elmúlt két évben, a Táncsics utca foghíjtelkein egymás közvetlen szomszédságában három ilyen, az eredeti utca- és faluképtől abszolút idegen lakóházat is felépítettek. Ez sajnos arra enged következtetni, hogy az építésügyi hatóságok engedélyezési eljárása a múlt rendszerben általános gyakorlatot egyáltalán nem számolta fel, és nem fektet elegendő hangsúlyt a településképre és a tradicionálisnak mondható jelleg maradványainak megőrzésére, illetve az azokhoz való igazodásra. (11., 12., 13., 15. kép) Héjazat Tetőfedésre hosszú évszázadokig szinte kizárólag növényi eredetű anyagokat alkalmaztak. Ezek közül a nád tekinthető a legrégebbi tetőfedő anyagnak, noha elterjedését a növény földrajzi viszonyok mindig erősen befolyásolták. A szalmatető különböző változatai a gabonatermelés fellendülésével terjedtek el, valószínűleg a XII-XIII. században. A legfiatalabb tetőfedési eljárásnak a növényi eredetű anyagok felhasználási körében a zsindelyfedés tekinthető, melynek alkalmazására a XV. 222