Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

egységet. Ebben a rendszerben a mennyezet legfontosabb eleme a mestergerenda, mely a ház legsúlyosabb, legvastagabb gerendája volt, általánosan tölgyfából bárdolták, később a magashegységekből leúsztatott fenyőből is fűrészelték. (Ebben volt döntő szerepe a Mózer-fatelepnek.) A födém gerendaszerkezetének készítésekor a mestergerendára mindenkor merőlegesen 80-120 centiméterenként vékonyabb, de ugyancsak bárdolt, később fűrészelt gerendákat fektettek, melynek vége a fal tetején körbefutó koszorú gerendán, sárgerendán, közepe pedig a mestergerendán nyugodott. Ennek a gerendának a neve keresztgerenda, községünkben pedig folyógerenda, még gyakrabban pedig folyófa. A mestergerendára merőlegesen felfektetett folyófák szerkezetére épült a tulajdonképpeni födém, melyet különböző építőanyagok és építőtechnikák felhasználásával készítettek el. A legegyszerűbb változat volt a nád-, a vessző-, és a dorongfödém. E változatoknál a keresztgerendákra vastagon nádat, vesszőt, vesszőfonatot vagy vékonyabb dorongokat fektettek, és ezt alul-felül vastagon betapasztották pelyvás sárral. Ez fában szegény, nádban, fűzben viszont gazdag vidékünkön általánosnak tekinthető. A deszkafödém a vízzel hajtott fűrészmalmok működésével s a deszka vízi szállításával együtt már a XVIII. század vége táján elkezdte hódítását, és a XIX. század második felére, végére vált dominánssá. E szerkezetnél gyalult, fűrészelt deszkákat fektettek szorosan egymás mellé, szögelés nélkül, s ezt tapasztották be sárral. A deszkák közötti hézagok idővel szélesedtek, s a sár gyakran kihullott közüle. Ezért újfajta megoldásként terjedt el az ugratott deszkafödém, amelynél minden második deszkát úgy fektettek rá a mellette lévő két deszkára, hogy ezzel azokat 2-3 cm szélességben fedjék. Az Árpád, Táncsics és Ady utcai román nagygazdaházak nagy többségének ez a fajta mennyezetkiképzése még ma is megvan. A kor ízlésvilágának megfelelően leggyakrabban fehér színűek, de ma már nem meszeltek, hanem különféle, lehetőleg magas fényű fedőfestékrétegek borítják. A mennyezet jelentős változását a XIX. század utolsó harmadában, illetve a századforduló táján lehetett tapasztalni. Az építészet megújulásával, az egyre erősödő polgárosodással párhuzamosan mind nagyobb igény mutatkozott a gerendázat nélküli síkmennyezet iránt. Az igény kiszélesedéséhez hozzájárult az is, hogy megfelelő faanyagot mind nehezebben és drágábban lehetett beszerezni, továbbá az is, hogy ez idő tájt már teherbíró vályog-, tégla-, majd szilikátfalak épültek, nem volt szükség a statikai feladatokat ellátó mestergerendára sem. A sima mennyezet megteremtéséhez elterjedt a borított deszkafödém, amelynél a deszkára, illetve a gerendázatra vakolatot tartó nádszövetei szegeztek, s ezt már lehetett vakolni, tapasztani, majd a sík 218