Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Vajda Mária: A szőlőművelés szokáshagyományai Almosdon
lépkedett, hogy ne látsszon meg a lábnyoma. Egyébként a hegyközségi rendtartás előírta, hogy a más szőlőjében járkálni gyümölcs- és szőlőérés idején nem szabad. A szőlő utolsó kapálása a fedés. Általában november első felében végezték. Éppen olyan nehéz munka, mint a nyitás, hiszen a szőlőtőkék tövéhez nagy mennyiségű földet kell húzni. Régen ezt a munkát is, akár a nyitást a nagyobb gazdák napszámosokkal végeztették. Az utóbbi évtizedekben, akinek még megmaradt a szőlője a faluban, a nyitást ekekapával végeztette. Egy lovat fogtak az ekekapába. A fedéssel ellentétben az ekevasat kifelé fordítják, és így leszántják a szőlősorról a földet. A sorok közét is egy kerüléssel szintén meghúzták, a talaját fellazítva. A fedést is mindenki ekekapával végzi, mert a földet a tőkére takarja az ekevas. Kézi kapával pedig még utána igazítják. A hideg-elfagyás ellen az igazi védelmet a földdel való takarással biztosítják, ezt kézi kapával végzik. Tavasszal, amikor kezd az idő melegedni, ezeket a szálvesszőket még a nyitás előtt felhúzzák, mert a melegtől kipállik, befülled. A beállott szőlőt tavasztól őszig négy-öt alkalommal kötözték. A kötés, kötözés elsősorban női munka volt, de gyermekeket és nagyobb szőlőbirtokon, napszámosokat is igénybe vettek erre. Kötöző anyagként régen tavasszal vagy ősszel kivágott akácvagy nyárfa fehér kérgét használták. A fáról a külső kérgét lehántották, s az alatta lévő fehér háncsát éles késsel lekaparták, lehúzták, majd laskára felhasogatták. Az így nyert fél centiméteres széles csíkokat egy rúdon megszárították, s kötegekbe kötve, a padláson száraz, szellős helyen tartották. Kötözés előtt egy dézsában hideg vízben áztatták. Készítettek durva szöszből font kenderfonalat is a szőlőkötözéshez. Hurokkötést alkalmaztak, mert ez nem bomlott ki. A rafia nagyon drága volt, ezért csak a gazdagok használták Álmosdon a második világháború előtt. Paraszti gazdaságban rafiát csak oltás, szemzés alkalmával használtak. Az első kötést májusban a karózás befejezése után végezték. Ez gyorsan haladt. A második kötözés június elején vált szükségessé. A hajtások ekkor már gyakran elérték a karó tetejét. A gyenge, friss hajtásokkal óvatosan kellett bánni, nehogy letörjék azokat. A Medárd utáni esőzések idején gyorsan burjánzik a növény. A harmadik, negyedik kötés után a karó hegyén túlnőtt a szőlő, de tetejét nem vágták le, ez védte a jégveréstől és a forró napsütéstől. A nagy kánikula után tetejeztéké s kacsolták. Ilyenkor a karó fölé növő hajtásokat egyenlő magasságban elvágták, a kacsokat is eltávolították, s alul a kötéseket kibontották, hogy a nap jobban érje a fürtöket. Később már alig volt szükség kötözésre, inkább a nyári viharok alkalmával a kibomlott kötéseket kellett pótolni, kiigazítani, a kiálló hajtásokat lenyesni. A kötözést, kacsozást a permetezés előtt végezték. 172
