Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

IRODALOM ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - LITERATUR UND KUNSTGESCHICHTE - Bakó Endre: Nadányi Zoltán: Szegényember naplója, 1935

Legkevésbé sem humoros, sőt rezignált hangnemet képvisel A fehér szekrény, a kötet talán legjelentősebb, mélyebb lelki rétegekbe hatoló tárcája. A fehér szekrény jobb szárnya az övé, most figyelmesebben belenézett: „Mikor ezt az imént megláttam, valósággal megbűvölten bámultam rá. Úgy éreztem, itt mindennek, minden apró részletnek végzetes jelentősége van. Sok olyan dologban, amit nem értettem idáig, ez a négy polc adhatna megfejtést. Ez a négy polc megmondhatná nekem: hol vétettem el a dolgot és mit kell tennem. (...) Rendet teremteni könnyű volna itt. De a biciklipedált összhangba hozni a Sokat hazudtál című versemmel, az lehetetlen. (...) Itt sohase lesz béke, ebben az én szekrényemben. Ebben az én életemben." Árulkodó írás a Riport lesz belőle. Ebben arról ír, hogy az utóbbi időkben mániájává kezd válni a riportszerű elképzelés, ami annyit jelent, hogy a képzeletbeli újságban éppen baleseti riport fut, s annak ő a hőse. Különböző szerencsétlenségek beszámolói veszik kezdetüket, (vonat-, autó-, állvány-, illetve erkélyomlás, szardíniamérgezés, orvtámadás). Végül, úgy tudja, szódabikarbónát vesz be a sötétben, melyet a képzelt riport így regisztrál: „A házbeliek vallomása szerint az utóbbi időben feltűnően lehangoltnak látszott. Valószínűleg nyomasztó anyagi helyzete keserítette el. Levelet nem hagyott hátra...." Mindeközben bizalmas vallomását írja ekképpen: „Utolsó írásában, amelynek »Riport lesz belőle« a címe, megdöbbentően nyilvánul meg a közeli tragédia előérzete. Ha ezt az írását olvassuk, akkor megérthetjük, miért látja a helyzetét oly sötéten az elmegyógyintézet atyai jóságú főorvosa." Akasztófahumor ez a javából, a nézőpont kettőssége pedig a posztmodern irányzat narratív variabilitását előlegezi. A tárcákat mindenekelőtt a nézőpont-identitás, a szemlélet egysége jellemzi, egyes írások áthallatszanak, áttűnnek egymásba, mégis önállóak, s nem egy nagyobb narratíva fragmentumai. Nadányi költőként is tartózkodott a nagyobb kompozícióktól. Erénye a kitűnő megfigyelőképesség, az ötletesség, a valóság és a látszat ellentmondásának poentírozása. Helyesen látta az Új Idők ismertetője: „A prózája éppen olyan átlátszóan tiszta és mégis költőien színes, mint a versei. (...) A költészet opálos fénye ott remeg minden képén.'

0 Vagy a Bihar recenzense: „A költő Nadányinak magasabb rendű szemlélete érvényesül Nadányi prózájában is. Minden rajzában, karcolatában, novellájában ráismerünk Nadányinak a költőnek írásművészetére."

6 A kritikák jogosan állították, hogy a versek és a prózai rajzolatok egy tőről sarjadnak, hiszen ez utóbbiak is a szépirodalom és nem a publicisztika körébe tartoznak. A szövegek cselekménymenetét a szerző szigorúan kézben tartja, mondhatnánk, uralja, sőt Hamvas József szerint: „van úgy, hogy az üde szemléletet érzelmeivel hajtja túl, és ezzel homályosítja el a naiv tárgyat." De ez nem zárja ki, hogy a szóba hozott alakoknak, eseményeknek ne lenne individualitása. Annál inkább, mert „... néhány szóval, sokszor csak finom hanggal élő távlatot tud adni személyeknek és dolgoknak."

7 A Novemberi rémület helyenként prózavers benyomást kelti: „A nyár, az nekem minden. Én az évet nyártól nyárig számítom, ahogy a gazdák ősztől őszig. És mindig azt hiszem, a nyáron történni fog valami. Hogy mi az a valami, és hogy miért éppen nyáron, azt most nem tudnám hirtelenében megmondani, nem is gondolkoztam még rajta, mit várok, csak várom, várom, és mindig azt remélem, hogy 5 Névtelen: Új Idők, 1935.1. 106. 6 Névtelen: Bihar, 1935. január 3. 2. 7 (-ö. )vsz. GÁSPÁR Jenő: Képes Krónika. 1935. 15-16. sz. 25. 132