Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)
TÖRTÉNELEM - GESCHICHTE - Barcsay László: A sárréti insurrectio
Az 1808. évi országgyűlés a felkelő had egyenruháit és felszerelését is szabályozta. Abból azonban az ellátás nehézségei miatt nem sok valósult meg. A lovasság világoskék egyenruhát kapott volna, világosabb zsinórzattal, a csákó és hajtóka kerületenként más-más színű, a tiszántúliaké zöld színű. Egy lovas kiállítását terv szerint 173 forint 22 krajcárra becsülték. A gyalogság dolmánya és szűk magyar nadrágja is világoskék, magyaros csizmával, fekete csákóval. Egy gyalogos felszerelése fegyverzettel együtt 74 forint 6 krajcárt tett volna ki. Kurrens sürgette a felállást, tájékoztatta a hadköteleseket, lelkesítő fogalmazással figyelmeztetett, nehogy a nemesség hajoljon Davoust tábornok ügynökeinek szavára, akik hírszerzés és lázítás mellett feltehetően Napóleon nevezetes kiáltványát is hívatva voltak becsempészni. Mert hogy voltak ,,egy némelyek", akik Napóleontól a magyar függetlenséget is remélték, oktalanul. Biharban például egy Tatár András nevű kisnemes lázított. A főszolgabíró körlevele mindamellett főleg a felszerelés beszerzési ügyeitől a hadi orvosok toborzásán át a sebre való tépések készítéséig foglalkozott részletesen a szervezési feladatokkal, nem mulasztva a véka mértékegység „szabványosítási" ismertetését sem. „ Tekintetes Földes és Nemes urak! Ő Felségétől Különös postán /:Estafetán:/ 2 7 érkezet parantsolatt Mellyel a Felkelő Nemes Seregnek ki állítását sürgeti, ennek fel olvasására s e szerént teendő rendelésekre nézve Május 1— napján Közönséges Gyűlés fog V. Olasziban tartattni, a hová és mikorra mindenek kiket illett hivatalossan invit 2 8. Mivel név szerént azon Urakat magam sem tudom kik kötelességből, úgy ajánlásból Lovas Katonákat tartoznak adni, kéntelen vagyok tsak ezen rövid úton mindnyájokat megkeresni, és tudtokra adni, hogy mivel a szükséges ruházatnak és katonai készüllétnek meg szerzésére a Nemes Vrgyétől 2 9 már Budára el küldettek a Személlyek. Hivatalosan meg szállíttatnak az ilyen Ttts Urak, hogy mivel az egész fel ülő személy a ló szerszámmal s minden készüllettel való ki állítás 180 Rfrtba kerül, ezen summát minél elébb Perceptor 3 0 Sántha Jóseff urnák quietantia 3 1 mellett adják bé. A mint nékem parantsoltatik úgy Currentalom Franczia Marschal Davoustnak két Secretáriussa 3 2 mint kémek járkálnak a Hazánkba Müller és Vandernóth, Müller itt vólt nállunk szolgálatba a Kinsky Regimentyibe 3 3, Vandernóth Gallitiába születet az Rzeozoventi Kerülletbe Diektó urnák Plénipotentiáriussa, onnét 97, v. 98— elszökött és most a megírt Marchálnál Secre27 Rendkívüli esetben küldött lovas hírnök, ill. a rábízott sürgöny. 28 Invitál, meghív 29 vármegyétől 30 az elöljáróságok pénztárosa, pénzbeszedője, adóügyi hivatalnoka, „költségvetési előadó"-ja 31 nyugta, elismervény 32 titkár, megbízott, bizalmi ember, ügynök 33 A es. kir.hadseregben két, német sorozású, Kinsky (a 36. szürke, és 47. szürkezöld hajtókás) gyalogezred volt. 67