Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)
IRODALOM ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - LITERATUR UND KUNSTGESCHICHTE - Bakó Endre: Néhány dokumentum Nadányi Zoltán közszerepléseihez
„A két író méltó örököse és folytatója azoknak a bihari hagyományoknak, melyeket a bakonszegi Bessenyei, a nagyszalontai Arany János, a váradi Holnaposok, Ady, Ernőd, Dutka, Juhász, s a mai magyar regény egyik legjelentékenyebb reprezentálója, Zilahy képviselnek. A Nadányi-versek már 20 év óta csemegéi az ínyenceknek. Nem harsonázó, nagyfrázisú, mellett verő írások. Művésziesen megrajzolt mindennapos jelenetek, egy-egy ellesett, alig feltűnő félszegség, egy pillanatnyi e/lágyulás, melyet a költő is megmosolyog ugyan, de amelynek a mélyén mégis ott remeg az alig burkolható vágyódás, témák, amelyek itt vannak körülöttünk, az orrunk előtt, de nekünk és előttünk jelentéktelenek és banálisak maradnak mindaddig, míg a költő alkimista keze hozzá nem ér. Nadányi Zoltán verseiben mindig ott lebeg egy kis szarkazmus, finom gúny, mellyel a világot és önmagát is szemléli. Ez a szarkazmus azonban sohasem bántó, mindig megbocsátó és mindig megértő. Verseit nem lehet deklamálni, csak elmondani lehet őket. A zseniális Bajor Gizi, a bensőséges Odry Árpád vagy az őserejű Kiss Ferenc azonban, ha nagyon közel akarnak férkőzni a közönség szívéhez, Nadányi-versekkel állnak a mikrofon elé. Szabó Pál is már régen megszerezte országos hírnevét, mikor most ideáll, hogy bemutatkozzék szülőföldjének. Első nagy regénye, az Emberek, úgy hullott bele az irodalmi életünkbe, mint egy meteor. Az első kritikák és Móricz Zsigmond hozsannája után mi, bihariak, akik eddig hírét sem hallottuk, azt hihettük, hogy valami álnév alatt működő író választotta ki magának a kőműves mesterséget és a csizmát, nagyobb feltűnés elérése céljából. Szabó Pál azonban nem álruhás intellektuel. Itt él Biharugrán, egy hold földje mellett, kétszobás kis vályogházában, méhkaptárok és szilvafák között feleségével és gyermekeivel, míveli a földjét és sok verejtékkel él a két keze munkájából. Esténként azonban leül a petróleumlámpa alá regényt írni. Csudálatos gyorsan, csaknem ösztönösen dolgozik. Gyöngybetűiben oldalakon keresztül egyetlen áthúzás, egy javítás sincsen. Szó sincs arról, hogy keresné a szavakat, vagy a kifejezéseket. Úgy ír, mintha a papírlap meglátására kinyílna agavelejében valami csodálatos zsilip, mely bőven szórná szét a benne lévő zseninek bőséges sugárzatát. Úgy kell megállni ez előtt a hat elemit végzett ember előtt, mint valamely csodálatos természeti jelenség előtt. Hol van a titka? Ezt talán maga Szabó Pál tudja legkevésbé. (...)" A közös szerzői estet április l-jén a leventeházban megtartották. 1 3 Bevezető előadást dr. Nagy Géza kórházi főorvos tartott. Arról értekezett, hogy amikor a tömegeké a vezető szerep, szóhoz juthatnak-e az egyéniségek? Nadányi a Szegényember naplója c. prózakötetéből olvasott fel néhány darabot, Masits Miklós Nadányi-verseket adott elő és Szabó Pál regényéből egy részletet olvasott fel, majd Szabó Pál tartott nagy érdeklődéssel kísért felolvasást Miért kellett nekem írónak lenni? címmel. „Felolvasásában kifejti, hogy sok olvasás, a nemzeti és a külföldi irodalom tanulmányozása után parancsoló lelki követelményként jelentkezett nála, hogy a magyar embert úgy rajzolja meg, mint amilyen a valóságban. Lelki vívódásokon ment keresztül, érzelmek - köztük a gyűlölet is 13 Nadányi Zoltán és Szabó Pál szerzői estje. Bihar, 1933. ápr. 6. 1 125
