Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

IRODALOMTÖRTÉNET - NYELVÉSZET - LITERATURGESCHICHTE - Zilahy Lajos: A sárrétudvari nyelvjárás néhány sajátossága

A birtokos személyragozás egyes szám 3. személyben nem különbözik a köznyelvi megoltástól (-a, -e, -ja, -je), toldalék előtt azonban a palatális személyjel mindig -i, -ji (fejit, kötőjibe). Véghnél: ípűlete, Szerepről: hírit. Ez a realizáció a reg. köznyelvet beszélők nyelvhasználatában is megvan. A többes szám 3. személyü birtokos személyjel itt is -ok, -ëk, -ők. Ugyanezek a megfelelők élnek a ragos névmásokban is (vö. nállok, véllek, tűllök). A palatális sorban jelentkező fejek, 'fejük', menyek-féle adatok jelentősen terhelik a nyelvjárás ë fonémáját, valamint az illabiális jelenségek adattárát. A sárrétudvari beszédfelvételekben előforduló adatok: házokho, papjok, vagyonnyok, belőllök, szerepi adatok: főggyöket, lovok. Az igei toldalékok közül a felszólító mód egyes szám 3. személyü (alanyi ragozású) -ék (-ík) következetességét emeljük ki. Azért is figyelmest érdemel, mert eredeti formájában a tipikus nyelvjárásiban a nem ikes igékben is ezt az -ék (-ík) ragot találjuk (vö. Véghnél: valamint a mai beszédfelvételekben: lëgyik). A mai nyelvjárási beszédben egyéntől függően - gyakrabban találkozunk az -ík és -on, -ën, -ön váltakozással. A regionális köznyelv sem Udvariban, sem a többi környező nyelvjárásban nem élteti tovább ezeket az í-ző alakokat. A névszói toldalékok viselkedését már érintettük. A -hoz, -hez, -höz, az -ért határozórag utolsó mássalhangzója nélkül általános a nyelvjárásban, de az l végű ragokban az / sem más hanggal nem változik, sem nem marad el. Nem alaktani kérdés, de mivel az é>í zártabbá válás adatainál külön nem foglalkoztunk vele, szólunk arról, hogy a különböző névszóképzőt szintén í-zve használják a nyelvjárásban (-ís, -ísz, -síg, -ink). Kedveli a nyelvjárás a testesebb igekötöket és szóalakokat. Az át- és szét- igekötőt mindig testesebb formában halljuk (vö. àtalmënnyek-àtmëgyëk, ideátal, íltük átal, átalíltük, szíjjelszórtabbak). Ugyanígy az állt-állott, mëgy-mëgyën, szólt-szállott alakok közül a nyelvjárási beszédben általában a hosszabb alakok járják. Az igétől elváló igekötő pedig a -fele toldalékelemmel bővül (vö. veszi átfele, szedtük össze/e/e, vittük kifele, sőt ilyen változatok is gyakoriak: vitte átalfele, szedtük szíjjelfele). Megjegyezzük, hogy a felé névutó is fele alakban él. (Más nyelvjárásokra nézve vö. SEBESTYEN: MNyj.III, 35-51.) A fenti kevés számú jelenség és adat is jelzi, hogy sárrétudvari nyelvjárás alaktani rendszerében alig tér el a köznyelvétől, de ez a helyzet a környező nyelvjárásokban is. 4. A táj szavak aktivitásának ma többféle gátja van nyelvjárásokban. Ez magyarázza, hogy használatuk beszűkült a dialektust beszélők körébe. Csak ebben a körben van lehetőség arra, hogy a kommunikációban résztvevők egyike ne váljon passzív hallgatóvá. Az sem véletlen, hogy több órás beszédfelvételek is kevés táji használatú szót vagy kifejezést tartalmaznak, pedig az egyik kazetta irányított beszélgetés anyagát őrzi. A nyelvjárási szavak használatához ma már nem lehet a nagyapának kommunikációs partnere az unoka - az életmód, a gondolkodás, a nyelvhasználat különbségeit plasztikusan mutatja a táj szó-használat -, mert a legfiatalabbak nem csak másképp, hanem másról is beszélnek. És nem csak a másféle élmények, hatások miatt. A társadalommal, a lakóhellyel együtt sokat változott a család és benne az egyes ember. Ezt erősítik sárrétudvari 178