Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Cs. Szabó István: Adatok a zsákai juhtartásról

gőt is eltömi fűvel, hogy ne hallatszon, hol jár a nyáj. „Reggelre meg mán a harmat megüli a járt mezőt, könnyű a tagadás is". Kiveréstől az „első tarlóig" a Berettyó folyó Játszójában", vagy a parton legeltetett. Sáfián Imre a „part tetejiről ügyelte" a legelésző juhokat. Hagyta, hogy a juhok nyugodtan „válogassanak a mezőből, szípen terüljenek meg". A kutyát legtöbbször rövid pórázon maga mellett tartotta „valami bála madzagon", csak a legszükségesebb esetben engedte el, hogy „valami elmaradt birkát megugasson". A tarlók vagy más alkalmi legelők legeltetésekor Sáfián Imre mindig a „védett ríszen" állt, vagy vigyázott a kutyákkal. Ha a juhok összeálltak, vagyis jóllaktak a juhász is „megállott", leült vagy „elhevert a part tetejin". Legtöbbször ilyen alkalomkor fogyasztotta el a reggelijét a tarisznyából és „delelni" járt fel az erdőben „összetákolt korlátjába" (3. kép). 3. kép. Reményerdő, juhok a korlátban A „teleltetés" a faluban a háznál ma is úgy történik, hogy akinek mi vót"; lucernaszéna, takarmányszalma, abrak. Sáfián Imre darabonként 50 dkg szénát ad naponta, „meg egy kis tengeriderát". Régen volt „hálatásos tartás", amikor „megfektették, meghálatták" a szántóföldet a juhokkal. Ha nem a saját földjéről volt szó akkor ezt „külön alkuért csinálták". Aratás után volt a hálatásnak ideje amikor is „a fődeket vígig meghálatták". Dinnye alá például „egy hétig minden íccaka hálattuk a falkát. „A juhász a nyáj mellett aludt, bundában a pulival együtt. Napjainkban már nincsen örünyáj. Az 1950-es évekig míg „gyapjúra tartották a juhot" volt ürünyáj a nagyüzemekben is. Mostanában csak „vezérürünek", vagy "vágóra" hagynak egyet-egyet. A herülís bárány korban történt. A herélés folyamata a következők 25