Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Cs. Szabó István: Adatok a zsákai juhtartásról

ÁLTALÁNOS TENYÉSZTÉSI ADATOK Sáfián Imre szerint a most keze alatt lévő állomány fajtája birka vagy másképpen merinó illetve külföldi, zsákai szóhasználatban serege birka. Valamikor apja, nagyapja korában volt racka vagy hazai illetve magyar juh. Az üzetés vagy koseresztés augusztus 1. és október 1. között történik. A tej miatt régen a fejéshez igazították az üzetést, leggyakoribb volt a „Mihály napi kos eresztés". Akkor február végén, március elején ellett a birka. Most már nem foglalkozik „tejhaszonnal", mert nincsen se lova, se kocsija, ezek nélkül „nehéz a tejjel bajlódni". „Aztán meg a'sincsen, aki hajtsa az esztrengát". A termelőszövetkezetben foglalkozott Sáfián Imre tejhaszonnal. Saját maga készített egy „nagyon praktikus szorítóállást és csak lyukra jött a fejős birka". Apadóra augusztus 20. körül fejtek és a kifejt tej anyánként elérhette a 38-45 litert, bár sok minden függött a juhásztól is. Ha a tejhaszon volt az elsődleges cél, akkor „zöld füre ellettek". „Áprilisban már kint volt a birka, ahogy zöldellt a határ". A késő őszi üzetés azért is volt előnyösebb a nyárutói száraz legelőn tengődő juhok üzetésénél, mert az őszi esők után „újult a mező", meg volt „árvakelés", valamint a nagyon burjánzó vetések legeltetése is szokásban volt. A sok zöld etetése jó hatással volt az üzekedés intenzitására és ebből következően a fogamzásra. A tapasztalat azt mutatta, hogy ha száraz volt az ősz, kevés volt a kettős bárány. A juhhányás ősszel, legkésőbb november 27-e táján történt, amikor „szíjjelhányás vót", tavasszal meg "összehánytuk a birkát, vagyis kiverís vót". „Manapság mindenki augusztus elseje táján üzet a bárány miatt, ez pedig nem jó, jobb későbbet". A zöld iure elletésnek több előnye volt, ugyanis késő ősszel űzetett anyák a vemhesség miatt nem nehezedtek el korábban és amíg a hó nem lepte el a határt szinte egész télen kijárhattak az avart, az árok- és csatornapartokat, erősebb vetéseket legelni. Errefelé Zsákán olyan „joggyakorlat" volt érvényben, hogy Imre nap után (november 5.), szabad volt a határt bárhol legeltetni, „fel vót szabadítva a határ". A határban való legeltetés veszélyekkel is járt. A lucerna legeltetése „fúvódást", a tengeritarlók járatása „bezabálást", a cukorrépatarlókon legeltetés pedig „merevedést" okozhatott. Sáfián Imre mindig tudta meddig lehet ilyen legelőkön tartózkodni a juhokkal, „csak csínján járt oda". Nagyon sok száraztakarmányt lehetett így megtakarítani. A juhok egészségesebbek voltak, a szín levegője nem „rongálta a tüdejüket", kevesebb volt a tüdőférgesség. Az ellés idején már kijártak, sok nedvdús takarmányhoz jutottak és így bőven volt tej is. Jól fejlődtek a bárányok, a fejés ideje is kitolódott. Mint Sáfián Imre mondotta a juhok legeltetése „tudomány". Ebben is különbözik a „vírbeli juhász" a sok mai „birkapásztortúl", akik úgy, ahogy ledolgozzák a munkaidőt, „kutyákkal halomba járatják a juhokat, abban a meleg időben, én mán rígen beállottam, kora dílután mán otthon vannak mikor én még meg a hozzám hasonló vín juhászok még el sem indultunk". Forró nyári időben „mikor még harmat is alig van" Sáfián Imre „az istenek hajnalán" elindul a nyájjal. Mire az idő felmelegszik, a „birka mán jól lakott oszt beállhatok". Délután csak a kései órákban indult el legeltetni és sötétedéskor hajt fel. Késő este lehet a tilost is megjáratni, mikor már elül a világ". A per24