Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

IRODALOMTÖRTÉNET - NYELVÉSZET - LITERATURGESCHICHTE - Tódor Györgyné: Nagy Imre költészete

sülése, fokozhatatlansága a költemény záró részében tárulkozik föl teljes szélességében és szépségében. Népdalaink közül a virágénekekkel rokoníthatók leginkább. Nemcsak kellékekben és hangjában találhatunk azonosságot, hanem ritmusában és rímelésében is: többségében kétütemű keresztrímelésű sorok. A kaszám nyelére című költeményben is jelen van a természet, és itt is a „lepke szárnyán" érkezett a szerelem, az a szerelem, amely megszépíti a környezetet, csak úgy mint a többi költeményben is. Különbözik azonban ez a költemény elsősorban felépítésében, motívumrendszerében a többitől. Itt az indító kép nem maga a természet, s a következő képet nem a természeti képben megjelent motívum kisugárzása tölti ki. Ebben a versben a nyitó kép egy hagyományra, játékra épül: „ Kaszám nyelére véstem neved. " A fába vésett név, mint a szerelem jelképe szövi be a vers teljes világát. A ráhulló esőcseppel szivárvánnyá válik, akár a mesében. Innen száll el a lepke, hogy hírül adja a szerelmet. A másik oldalról pedig a valóság pontos rajza vetítődik elénk. Kaszálja a búzát a paraszt, meg-megáll megfenni a kapaélt, s közben szeme a kaszanyélbe villan újra meg újra. A kaszanyélbe vésett név megidézi kedvese alakját, s annak ottléte segíti, serkenti munkájában. Azt tapasztalhatjuk, hogy ha a való világ tárgyai közül emel be a versébe versépítő motívumot, akkor a valóság, a tárgyilagos megjelenítés nagyobb arányban van jelen, mint a mítosz világa. Költeményeinek egy újabb csoportja a mindennapok apró örömeit állítja a mondanivaló homlokterébe, (Apám darutolla, Fácántoll, Az én asztalom, Szalmaszál a Berettyón, Fazék a pocsolyában, Halott göröngy sorsa, Álmodik a kis búzaszem, Kutyabőrből van...) Egy-egy tárgyhoz kötődnek örömei, melyek múlandóak ugyan, de az élet bizonyos pillanataiban, szakaszában felvidították az emberek szívét. Ezekben a versekben felbukkanó tárgyak az asztal, a darutoll, a fácántoll, a szalmaszál, a fazék, a göröngy, a búzaszem, a kutyabőr, - valamikor értéket képeztek a múltban. „Bihar síkján egy kis göröngyöt Kincs helyett a zsebembe tettem, " (Halott göröngy sorsa) „ Viszi a kis szalmaszálat, S forgatja mint drága kincset. " (Szalmaszál a Berettyón) Értékük tehát abban rejlett, hogy örömet szereztek használójuknak, birtoklójuknak szépségükkel, hasznosságukkal, esetleg termékeny mivoltukkal. 163