Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Siteri Róbert: „Az Isten úgy teremtette..." (Történetek Hajzer János vértesi táltosról)

„Vót egy Kiss Antal nevű. Oszt odajártak dógozni ezek a Hajzer családok. Oszt nem fizetett meg nekik rendesen, osztán a két fiatal párt összeállította, táncolni kellett nekik. Húzták nekik. De fél íccaka táncoltatta. Muszály vót nekik táncolni. Oszt eccer mentek vóna a zsírosbodonho, hogyhát venni ki valami zsírt. Oszt egy nagy csomó lúszarral vót tele a bodonnyuk." - „Eccer mentek az uccán. És hallották, hogy a levegőbe szépen muzsikáltak. Ez éjjel vót, sötítedés után. „Ej, megy az öreg Hajzer, megy az öreg Hajzer!" Ott beszílték egyik a másiknak. Eccer a nagy zeneszó leállt és egy nagy rossz sütőteknőt ledobtak elibük. Oszt az szanaszíjjel vót hasadva. Oszt mire ük odamentek, egy csomó lúszar vót benne. „Egyitek, basszátok meg!" Lekiabált." - „Vót, hogy ment a határon, és csak a puska láccott. O nem láccott, csak a puskát látták. Mondták, hogy: „Na ott megyen Hajzer!" - a puskát látták. A puska ment." - „Az is vót, mikor itt tanyázott. Osztánhát eljött az idő, hogy neki menni kell. Megnézi az órát: „Hü - azt mondja - otthon kéne lennem!" Erre kijött - azt mondja - kikísérték a kapuig. Oszt csapott egyet a kaszájával, oszt nem látták tovább. „Hát - azt mondja - hova lett? Eltűnt innen." Abban az időben mán haza is ért." - „Hát ezelőtt gyalog jártak, nem kell mondani. Debrecenbül jöttek hazafele a vásárbúi. Hát János bátyám elmaradt. Idesapám jött, meg János bátyám. Hát azt hitte idesapám, hogy majd jön. Biztos megállt valahun, oszt majd jön. De János bátyám nem jön. Hát mán megunta. Nízeget, nem jön. Hát ű csak ment szíp lassan. Hát eccer odaníz - mert vígig árok vót, most is van -, odaníz, a setítbe egy fehér valami fekszik. Na most. Ha megnízi akkor nekiugorhat, mert ezelőtt divat vót a veszett kutya, nagyon is. Ha nem nízi fél vígig, tehát mindenhogy baj. Csak odamegy szól ... vagy megrúgta ... hát nem tudom. Hát ugrik János bátyám a bundábul kifele. Azt mondja: „Énnye öcsém, de soká írtéi ide!" Azt mondja neki idesapám: „Hát én ott vártalak téged ..." „Hát mán én haza is mentem, meguntalak várni, visszajöttem, oszt lefeküdtem." Hozta a bundát magával." „Akkor eccer elmentek kántálni a fiúk. Jani bátyám, meg az apám, meg egy másik fiatalember. Hát mennek, mennek oszt majd az út derekán, arra messzire látják az öreg Hajzert. Visszafordultak, hogy: „Na mennyünk mert mostmán nincs otthon János bácsi!" Hát mikor kántálni odamondják hogy: „Szabad az Istent dicsérni?" Kiszól az öreg Hajzer: „Szabad." Azt mondja idesapám, hogy majdnem a fődhö ragadt a lábuk. De elszaladni se mertek. Mert hát akkor mán fíltek tűle. Na, osztán bementek, oszt nízik, hát az asztalnál ott ül a lócán. Hát most tessík mán elképzelni, mikor arra indult, ment, ment, űk meg futva vissza. Oszt hamarabb ott ült a lócán." 136