Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Siteri Róbert: „Az Isten úgy teremtette..." (Történetek Hajzer János vértesi táltosról)

hogy ne üsse csak mindig a hátsó lábát. Feketébe, meg piros bikába lehettek. Az egyik fekete, a másik meg piros bika vót. Iccaka sose vót otthon. Este 11 után mán vette a bottyát, amit össze akart szedni, oszt akkor ű mán ment. De az útakon nem nagyon, hanem keresztirányba járt. A fődeken keresztbe. Az erdőbe is ha ment, ű tudta, hogy mék irányba kell menni, ű ott se az úton ment." - „Az azt mondta, hogyhát: „Tegyél asszony tarisznyát, mert nekem el kell menni!" El is ment. Azt mondta neki találkozója van. Elment. Mondta, hogy hun fog vele tanálkozni. A Márai-hegyódalba ... igen a Márai-hegyódalba fognak tanálkozni, mert űtet oda híjják. Tarisznyát tett magának, elment, oszt majd két nap múlva mentek utána, megkeresik az öreget. Oszt akkor mán ott vót megfojtva. Az a másik, akivel tanálkozott. Nem mondta meg, sose mondta meg a nevit, kivel tanálkozik. A másik erősebb vót mint ű, oszt megfojtotta. A tudása vót nagyobb. így mondták azok a régi öregek, hogy meg kellett nekik küzdeni a tudásukkal." - „Mondom, hogy az úgy vót, az előre megmondta, hogy most mán neki meg kell halni, mert a többi társai nem engedik soká hogy éljen. Mer azok erösebbek mint ű. Biztos nagyobb, magasabb vót a tudományuk, arrúl vót szó. így osztán azt is megmondta, hogy űneki a más határján kell meghalni és megmondta, hogy hun keressík ütet. A más határján. Ott kerestík és meg is lelték ottan. Mondom, a Bortnyák-határ, meg a Csanádi-határ. Ott vót egy nagy gelegonyefa fenn, oszt ű ott halt meg. Nagy hegy tetejin. Hegygirinc vót az vígig, oszt ott vót a határ." - „Egy nagy üdö jött, oszt ha jött a nagy üdö, az öreg vette a kaszát, oszt felment a dombra. A domb tetejin. Ott halt meg az öreg. Kaszával, nyeletlen kaszával, azzal harcoltak ezek a táltosok ... nyeletlen kaszával ... rendes kaszával, csak nem vót nyél benne. Oszt ott halt meg a domb tetejin az öreg." - „Egyik alkalomkor elküldte a fiát, hogy mennyik, hozzík neki pájinkát. Oszt soká jött a fia, ü meg elment egy dombtetőre. Ott várta, hogy hazajöjjön. Mán soká jön, soká jön. Hát eccer jön a fia hazafelé, hát akkor az apja ott vót, ott vívott mán akkor kaszával, mindennel a világon. Állítólag tán egy másik haverjivel. Egy olyannal, aki szintén foggal született. Azt mondták ezelőtt, hogy táltos vót. És utána oszt szegíny addig küzdött, addig küzdött, hogy ott meghalt a dombtetőn. Oszt akkor hogy hogy vitték haza, vagy hogy nem vitték haza, vagy haza se vitték, egyenesen behozták, ezt mán igazán nem tudom megmondani. Csak mondom, azt nem is engedték, hogy bevigyék a házhoz mikor meghalt, temetni is onnan a feszülettől temettík el. Mikor temettík a koporsón már akkor is ahogy ott feküdt szegíny, szép fehér ing vót rajta. Oszt az orra vére úgy folyt neki még akkor is kifelé, úgy folyt a vér az ingire. Oszt mikor eltemettík, valaki jött ott ... jöttek ott keresztül a temetőn. Oszt hallották, olyan mélyről dübög valami. Ahogy dübögött valami, hát odamentek, hogy hát mégis merről halják a dübögést. Egy friss sírhant ott vót, odamentek, megálltak, ott dübögött, ott dübögött lentről 132