Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Siteri Róbert: „Az Isten úgy teremtette..." (Történetek Hajzer János vértesi táltosról)

- „A fia mondta ezelőtt, hogy az ü apjának ... mán foggal született, azt mondja, foga vót mikor született. „Hát akkor - azt mondtam neki akkor táltos vót':.. az olyan tudós ember vót." - „Azt mesélték ezek az öregek, hogy két fogsora vót az öregnek - mán ennek az öreg Hajzernek. Őneki a tehetsége ebbe van, és táltosként tartották nyilván ... Állítólag megvót a két ... azt hiszem az alsó fogsorát mondták. Két fogsora vót és ő azzal született és ez az öreg mama mondta is, hogy ő bele is tette az ujját a szájába és megérezte. Meggyőződött róla." - „Ű azt mondta hogyhát neki az a veszte, hogyhát foggal született. És a bábaasszony ha kitöri, akkor belőle is az lett vóna mint más, de aszongya megmaradt neki. így oszt aszongya ... nem örült ü annak." - „Azt mondta abban az időben apáméknak, hogyhát azt a bábaasszonyt kellett vóna elverni, aki ki nem vette a fogát. Nem tehet ü arrúl." - „Ez a foggal születési dolog szerencsétlent csak hajtotta." - „Ha kitörik a fogát, akkor minden tudás odavan, de ha meghagyják, akkor tud. A foga odavan, a tudása odavan..." - „Hallottam, hogy Kiss Anti járt hozzá. Kiss Anti bácsit hogy bántották - valaki más rontotta meg, nem fizetett meg neki vagy mi a feníért - oszt Hajzerhe is járt. Osztán az meg ... hogy is mondták mán... erősebb vót Hajzer, oszt úgy valahogy szabadította meg." - „Anyósomtól hallottam. Két fia vót, meg egy kicsi jánya, osztán a kisjányt rontotta valaki. Tényleg ezeket a bábaasszonyokat mondták, mert nem ütet hítták. Osztán hát nem evett a gyermek, sírt, mindig sírt. Oszt mondták próbálja meg, vigye el Hajzerhe. Hát - azt mondja - ű megpróbálja. Elvitte. Na, itt Vértesen vót valami ember. Jó két lova vót neki, szerette nagyon a lovakat. Osztán - azt mondja - azt hítta el apósom. Ilyen mesterember vót, dógozott nála azelőtt is mán. Jó két lova vót. „Na - azt mondja - üjjík fel, oszt megjárjuk azt hamar." Hát - azt mondja - mentek is szípen úgy trappba a lovak. Mikor a Hajzer határához írtek megállott a lú. Csak ütötte, ütötte - nem nagyon, csak csapkodta, csapkodta - hát nem szokott ez ilyet csinálni. Akárhogy, erre-arra ment a lú, de előre íppen nem ment. Bement osztán apósom, mert az ismerte, oszt mondta neki: „Gyere mán - hát olyasmi idős vót komám, nízzed - azt mondja - ennek a ... - mondta, hogy kinek a lova - olyan jó lú. Nem is az, hogy nem bírja, hanem nem jön, nem jön, nem jön be..." „Nem?" - azt mondja Hajzer. „Nem" - azt mondja - oszt gyere mán, te tudol vele csinálni valamit! Gyere mán azt mondja - hadd jöjjünk be! 128