Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

Ezzel szemben még szinte teljesen szabad a legeltetés a közös legelőkön és szabadulásokon, biztosítja a szükségleteket az erdőlés, illetve a nádlás, és általában a gyűjtögetés. A nemesi kiváltságokhoz köthető haszonvételek, mint a kocsma, a mészárszék, a malom itt a communitást illetik, tehát lényegében a lakosság érdekeit szolgálják. E feltételek jelentették valójában azt az „életteret", amely az itt lakók megélhetését biztosította. A megélhetés, főként a táplálék megszerzése szempontjából azonban ebben a korban elég számottevő lehetett még a halászat. A falut körülvevő, valamint a falu határát át- meg átszövő vizek, erek hálózata minden bizonnyal tág teret engedett a halászatnak. A jegyzőkönyvek ezen a téren elég szűkszavúak, de néhány kitétel igazolja feltevésünket. 1733-ban Dudás Istvánt azzal vádolják, hogy „a holt Berettyóba lévő Halgátbul vagy akarhol másutt hurczát vagy más halfogó jószágot" lopott volna. (187) A „halgát," amint arra Szilágyi Miklós több tanulmányában rámutatott (pl. Jég alatti halászat a Sárréten 1811-ben. In. Bajomi Krónika. Biharnagybajom, 1973. 123—131.) az ún. „rekesztő" halászati módra utal, amikor a tavaszi kiöntések után egy-egy területet gáttal elrekesztettek, azt, mint egy tavat, kerítő hálóval lehalászták, majd a gátakat szükség szerint újból megnyitották. Az így képződő vízáteresztő fokok segítségével lényegében a vizek állását, mozgását állandóan szabályozni tudták, amint ezt Andrásfalvy Bertalan A Sárköz ősi ártéri gazdálkodása című tanulmányában (Bp. 1973) olyan szépen leírta. Fokokról jegyzőkönyvünkben is szó esik. Ilyen pl. a Tompa foka, a Foka lapos (207). De erre a rendszerre utalnak a Csíkos tó, Halastó elnevezések is, melyek egykor minden bizonnyal halgáttal elzárt mesterségesen kialakított haltároló tavakat jelentettek, illetve egyik tó a csík-halászatra utal. A kerítőhalászat (tavi halászat) fontos eszköze volt a csónak, vagy hajó. A 97. számú jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy Szabó Péter másokkal együtt „hajó csinálásra adta magát,,. De a hajót nem itthon csinálta, hanem valahol a bihari hegyek erdőiben. Egy alkalommal Szabó Gáspár ment el a hajóért, fel is tették (a szekérre, vagy a szánra), de „a Hágón" leesett, s ott már nem tudták még egyszer feltenni, hanem ott hagyták. (A Hágó, amit az öregek máig emlegetnek Bihar község és Nagyvárad között van). Egyik tanú megjegyzi, hogy ha leesett is a hajó, „ha felvontatta volna" Szabó Gáspár, akkor elhozhatta volna. Ebből arra következtethetünk, hogy meglehetősen súlyos, masszív, bizonyára egyetlen fatörzsből kivájt bodonhajóról lehetett szó, amelyet csúsztatva is lehetett volna vontatni, amely nem tört össze, amikor a járműről leesett. Több embernek is lehetett hajója. Kiss Ferenc pl. a Közép-Szik végiben tartotta a hajóját, ott lelakatolta, sőt el is süllyesztette, hogy mások ne vegyék észre, valaki mégis ellopta. (128) Korábban ezen a hajón látták Szabó Pétert, Szabó Jánost és Kutron Pétert halászni. Ez is a társas, kerítőhalászatra utal. A hurcza valamiféle húzóháló, amellyel folyóban halásztak. A merekcse lehet kis lapátszerű eszköz, amellyel a hajóban összegyűlt vizet kiszedték, de lehetett valamilyen halkiemelő eszköz is (mereggyű), mellyel a hálóban összegyűlt nagyobb halakat kiemelték. A halászat joga itt minden embert megilletett, de a halászó vizek használatát szabályozták, s azok nagyobb részét a város magának tartotta fenn, melyeket aztán halász társaságoknak rendszerint bérbe adta. 191