Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

sa megrontotta a gyermekit. Mikor a gyerek megszületett, még semmi baja nem volt mindaddig, míg egyszer Szántó Istvánné Debrecenből hazaérkezvén „meg nem nézte". Attól kezdve viszont a gyerek „egíszen neki veszett", „Szem látomást veszett". Azt is észrevették, hogy „nem olyan helyen van a szemíremteste, mint ahol kellene lenni". Azután a gyerek nemsokára meg is halt. Holott a város hites bábája is igazolta, hogy a gyerek „születísikor egíszen szípecske volt, és a Szeméremteste szintín oly helyt volt, mint akar kinek". Maga Szántó Istvánné is megdöbbent az eseten, s mondta is: „spha, senki gyermekit nem nízem megh többet, láttam, hogy rossz volt, hogy Debreczenbűl haza jöttem a Menyemnek a Gyermekit, már reám szólnak_ felőle, hogy rosszul vagyon." Két tárgyaláson összesen 40 tanút hallgattak ki az ügyben, melybe „rágalmazás" címen még Janó Istvánné is belekeveredett. Szántó Istvánnét a törvény végül nem teszi felelőssé a gyermek megrontásáért és haláláért, de az asszonyok, történetesen saját menye is mindvégig meg voltak győződve, hogy anyósa rontó tehetséggel bír, s ezt talán már maga a vádlott is kezdte elhinni. (20 l/a—c) Az igazság megtudakolásának voltak babonás eszközei. Ilyen volt pl. a rostaforgatás. Nagy Benedekné is valami rontási gyanúba esett, ezért Szász Györgyné reá forgatta a rostát, s a próbán „a rosta reá fordult". (41) így megbizonyosodván Szász Györgyné „Ucza hallatára reá fogta a fonalat". (U. ott) (A rostaforgatást az 1930-as években még magam is láttam. Egy rostakéregbe zsoltárt, bibliát és valamilyen füvet tettek. A kéregbe beleszúrtak egy nyitott ollót, majd két asszony [Borbély Pálné és özv. Füzesi Ferencné] egymással szemben állva az olló fogóját mutató ujjukra helyezték s a rostát felemelték. Akkor Füzesiné kérdezte: „Szent Péter és Szent Pál, mondjátok meg nékem igazán. .." [a kérdésre már nem emlékszem]. Ha a felelet „igen", akkor a rosta elkezdett fordulni.) A fonal ráfogásáról csak annyit sikerült megtudni, hogy az valamely „oldó" módszer, vagyis a boszorkány rontásától védett. A rágalmazások, verekedések, veszekedések, babonás cselekedetek mellett némi szenzációt kelthettek a nyilvánosságra jött paráznaságok. Bár az egymással perlekedők gyakran reá kiabálták egymásra, hogy „lator", „kurva", valójában 2-3 nőszemélyről tudunk, akit többször rajtakaptak paráznaságon. Egyik Deczki Sára, Csizmadia János cselédje, akinek törvénytelen gyereke is született, de mert egyidőben több legény is járt hozzá, nem sikerült kideríteni, hogy ki volt a gyerek apja. (10, 10/a—b) Deczki Sára kikapós menyecske volt; nem egyszer maga kezdett ki a legényekkel.. Látták pl., hogy „felfogta a kötőjit" és mondta: „né tüzes csődörje, mit csinálok a lelkednek". Igaz, Kocsis Ferenc se volt különb férfinek, mert kiderült, nemcsak Deczki Sárával volt dolga, hanem „kinszergette" László Pálnét, Kovács Jánosnét, Molnár Andrásnét, Pintér Györgynét, Mártha Jánosnét, Lakatos Jánosnét, mind 30 év körüli aszszonyokat. (10/b) A másik „ismert" személy Vígh Pálné volt, aki, mikor ura nem volt otthon, hol Kéri Jankót, Pethő János szolgáját fogadta be házához, hol a „quartélyos németet" találták vele intim kapcsolatban. Kéri Jankó maga is dicsekedett: „híjába haragszik Ördögh atta Vigh Pálja, de megh míveltem a felesíghit"! De Lazonyi Pál meg „a nímetet" látta a hasán, „amint megmívelte neki". Érdekes, hogy nemcsak magát 200