Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében
lehet azontúl azt vissza nyelni". (201/c) Pedig a „nemes törvényszék" a rágalmazókat „nyelvüknek válcságáért" 2—12 forintra, esetenként nyakvasra büntette. A szót nem egyszer tett követte, különösen italozás közben a kocsmákban. Természetes, hogy a verekedésekben a férfiak, különösen a fiatal legények vezettek. A bortól megbátorodott Vass János is a Külső Csapszéken „csipejire tette a kezét", aztán így szólt: „Kicsoda a legíny, ide jűjjön, mit csinálok a lelkinek"! „Kicsoda a leginy Marjába"? Azután vagy tíz legény „felzendülvén" egymásnak ment, és tépték, cibálták ütötték egymást. (8)Lénártih Mihály volt főbíró szolgája ,,egy bikát vitt bé" az ivóba és azt mindenki szeme láttára „ketté (harapta". A többiek emiatt csúfolták, s ebből robbant ki egy tömegverekedés. (112) Az ilyen verekedéseknek általában nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Legtöbbször puszta kézzel verték, tépték egymást, s csak néha került elő a bot vagy a kés. A három év alatt megtörtént 25 verekedés során haláleset nem történt. A bíróságon súlyosbító körülménynek számított, ha a verekedő „vírit ontotta" a másiknak, azaz vérző sebet ejtett rajta. Előfordult, hogy a legények kulacsban, kantában hazulról is vittek bort a kocsmába, s csak amikor ez elfogyott, akkor vettek „pínzes bort". (159) Mulatozás közben gyakran táncoltak, bár ezt a város puritán törvényei tiltották. A tánchoz a zenét a hegedűs „Czigány András (valódi nevén Renge András), vagy a dudás Czégényi János szolgáltatta. „Fújad koma, had járjak tánczot rajta"! — mondotta Kis János a dudásnak. (129) A verekedéseket szigorúan büntették. A résztvevők, különösen a kezdeményezők 10—12 forintot is fizettek, ami abban az időben egy ló ára volt. Mivel azonban a verekedés ritkán esett meg káromkodás nélkül, ezért még külön büntetés járt; jobb esetben kaloda és eklézsia megkövetés, súlyosabb esetben pálcázás. Még szigorúbban büntették azokat, akik más falubelieket vertek meg. 1733-ban pl. három kismarjai legény három hencidait vert meg, emiatt mindhármukat 30-30 forintban marasztalták el. A verekedések ritkán fejeznek ki társadalmi konfliktusokat. A csetepatékban gazdalegények és szolgalegények vegyesen vettek részt. Néha a legjobb barátok verik félholtra egymást. így semmiségen „bolondoztak" I. Sajó János és Kalmár Ferenc jó barátok, amikor Sajó János egy idegen embertől elvett baltával „véletlenül"' elvágta Kalmár Ferencnek a lábán az inát úgy, hogy az egész életére nyomorék maradt. (131) Súlyosabban ítélik meg, ha hivatalos személyt ütnek meg. Sajó Mihály pl. a város kocsisát ütötte pofon, s ezért 20 forintra büntették. (23) De még ilyen esetben sem beszélhetünk valamiféle hivatal elleni lázadásról, hanem csupán személyi összetűzésekről. Emiatt verekedések esetében is fontosabbak számunkra maguk a perszövegek, a bennük rejlő néprajzi, kultúrtörténeti, tárgytörténeti tanulságokkal, mint maguk a tényleges események. Hasonló az eset a káromkodással is. Az erdélyi főnemes Apor Péter másfél évtizeddel korábban írta le az erdélyi urak káromkodásait (Metamorphosis Transylvaniae). Ügy tűnik, a protestáns morál itt is hasonlóképpen igyekezett féken tartani az emberek nyelvét, de nem teljes sikerrel, hiszen 21 perszöveg foglalkozik kimondottan káromkodással. 197
