Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében
A búzát a malomban őrölték meg. A városnak már a XVII. században is volt vízimalma. A XVIII. sz. elejéről már „két kőre járó" malomról tudunk. A malmot a város tartotta fenn, működtette, „Dániel malommester" irányítása mellett (24) aki évente egy alkalommal a malombírónak tartozott elszámolni. A vámbevétel a városé volt, abból a város kiadásait fedezték, de a szombatnapi vám — a privilégium szellemében — az egyházat illette meg, aki viszont az iskola fenntartására volt köteles azt felhasználni. A malomházat éjszakára bezárták, de a vízkerék tengelyénél, „a gerendelyen felyűl" be lehetett bújni a malomba, mint azt a tolvaj Dudás István tette. A kenyeret itt minden esetben búzalisztből sütötték. A jó kenyér a gazdasszony büszkesége volt, a rossz kenyér miatt a gazdát megvetették, még peres ügy is lett belőle. 1731 nyarán pl. per lett abból, hogy Kiss) András „olyan szeginy kenyiren tartotta" szolgáját és munkásait, hogy azok azt nem ehették meg. (12) Vas István szerint „keserű" volt a kenyér, Nagy István azt vallotta, hogy ,,nehéz ítű" volt a Kiss András kenyere, hogy csak „kínszeregtek" rajta. Annak utána kértek mástól egy véka lisztet, „és azt megh sütvén ugy íltek rajta." Igaz, más alkalommal „meglehehetős kenyeret" ehettek Kiss Andrásnál is, de az említett eset miatt megrótták Kiss Andrást mondván, az olyan rossz kenyeret „a kutyának szokták adni." (12/a) A búza mellett szó esik még árpáról, zabról, kölesről, említik a lencsét, dinnyét, a retket» a dohányt, s elég gyakran szerepel a tengeri búza, vagyis a kukorica, s csak egyetlen alkalommal a burgonya. Az árpát már kaszával vágták és villával gyűjtötték csomókba. (171) Elég fontos takarmánynövény lehetett, hiszen Kiss Gergely hagyatékában azt olvashatjuk, hogy „egyik verme tele vagyon búzával és egy verem árpája is van." A „7 zsákrul való buza vetése mellett 2 zsákrul való árpa vetése is van." (108) Zab, köles, tengeri készlete semmi nincs, de van „egy zsákrul való zab vetise," tengeri búza pedig „annak rendi szerint." Utóbbiról nem tudjuk, hogy ténylegesen milyen területet foglalt el, de annyi bizonyos, hogy már nem különleges növényként termesztették, hanem beleilleszkedett a termelés megszokott rendszerébe, vagyis a kettős nyomásba. Valóban, elég gyakran olvashatunk arról, hogy a gabonafélék learatása után felszabadult tarlókon legelő jószágok a tengeriben kárt tették. (Többek közt: 111, 148) Arról is olvastunk, hogy a tengeri búzát kapálták. (10/b) Valószínűleg ekkor még hasonlóan szórva vetették, mint a búzát, csak sokkal ritkábban, hogy közeit kapával megművelhessék. Szántóföldi növényként termesztették a lencsét is, hiszen Gergely mesterné lencséjét a Nagymarjai földön Nagy Ferenc juhásza megette (52) Több helyen esik szó dinnyéről. Többnyire dinnyetolvajokat fognak el, legtöbbször a Sziget erdő környékén, tehát itt a Szigeten voltak elsősorban a dinnyeföldek. Itt nem csak a magánembereknek, hanem a városnak is volt dinnyeföldje. A dinnyelopásért a büntetés általában 2—2 forint volt. (141, 142, 160) 1731-ben Lakatos János Varonyai Istvánnal és annak feleségével együtt mentek dinnye kapálni, tehát a dinnyeföldek valószínűleg egymás közelében voltak. (24/b) Valószínűleg a dinnyét nem eladásra, hanem saját fogyasztásra termelték. 188
