Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

minden bizonnyal be kellett jelenteni, ha valaki földet akart fogni» gyepet akart felszaggatni. Bársony János pl. ,,maga vaktában Bíró híre nélkül többet fogott a maga földihez", ezért felszólítják a maga igazolására. (193) 1731—1732-ben gyepfeltörésért elmarasztalják Turi Mihályt és Mártha Jánost (42), Bakó Istvánt (49), Kiss Györgyöt (73), Nagy Sámuelt (206). Szekeres Ferenc a kismarjai földön megszántott egy darabot. Csutoros István „ellenzist tett." Mivel Szekeres Ferenc ez ellen nem jelentett be tiltakozást, a tanács úgy döntött, hogy „a jövendőbe még ha aequisituma vóna is Szekeres Ferencz urnák eránta, ne lehessen, mivel nem állott elő az ellenzísre." (115) Egyeseknek talán éppen a „nagy futás" miatt is hiányos lehetett még a felszerelése. Kiss János is „kölcsön vette Nagy Sámuel eke szerszámát" azzal a feltétellel, hogy ennek fejében megszántja Nagy Sámuel földjét, elveti a búzáját. Panyolai János ugyanakkor ökrét ígérte kölcsön Kiss Jánosnak. (100) Legfontosabb terményük ebben az időben minden bizonnyal a búza volt, melyet már ekkor három szántásba vetettek. Az első szántás neve ugarolás, ugar szántás (100), ami azt mutatja, hogy a búzavetés előtt ugarként pihentették a földet. Az ugarolás valamikor július elején történhetett, mert augusztusban már keverő szántás-ról olvashatunk (92). A keverís-t októberben követte a mag alá való szántás vagy őszi szántás. (100) A szántás minden bizonnyal 4—6 ökörrel történt, mert a szántáshoz a gazda gyakran ostorost fogadott. Az ostoros rendszerint fiatal fiú, aki vagy bért kapott munkájáért, vagy egyik gazda a másiknak kölcsön adta oda a fiát, visszasegítés fejében, vagy egyszerűen azért, hogy ott tanuljon. Mártha János pl. Lakatos János fiát hívta segítségül a mag alá való szántáshoz. Eddig Jámbor Pál fia volt nála, de az most elhagyta, mivel Jámbor Pálnak ,,sok földi vagyon," tehát bizonyára otthon is szükség volt a munkájára. (92/a) A földek megszántása, bevetése közügy volt. Ezért, akinek magáinak nem volt tehetsége hozzá, hogy a vetést maga elvégezze, az összeállt valakivel, és közösen szántottak, vetettek. Az ilyenre úgy mondták, hogy „cimborába szántott." (110) Mások szerszámot, igásállatot kértek kölcsön, mint a fent idézett 100. sz. jegyzőkönyvben. Ha erre sem volt mód, akkor különböző módon felfogadtak olyan embereket, akik a szántást, vetést elvégezték. Bizonyos, hogy akik ilyet vállaltak, előbb a magukét végezték el, azután a másét. Több per keletkezett abból, hogy az ilyen vállalkozók végül is az időből kifutottak, a föld felfagyott, s így a vetőmag nem került bele a földbe. A fent említett Mártha János is még megszántotta a Lakatos János földjét, a vetőmag is készen állott, de előbb „gyámoltalansága miatt" (bizonyára betegség), majd „a Víznek miatta" azt ki nem vihette a földre. Később mégis valahogy kijuttatta a magot a kaszai földre, de csak késő este ért oda, másnap reggelre viszont olyan fagy lett, hogy „a Földet nem lehetett a fej szível is egyszeribe le vágni." Ezért a vetőmag búza a zsákban maradt. (93, 93/a) Hasonlóan járt Kiss János is, aki Nagy Sámuel vetését vállalta el. Érdekes, hogy a vetés elmaradásáért az előbb említett Panyolai Jánost is felelőssé tették, aki nem adta oda ostorosnak a fiát Kiss Jánosnak. (100) Szántás után az ekét úgy látszik, nem minden este vitték haza, hanem éjszakára kint hagyták a földön. Lakatos János is búzavetéskor a Vasadra ment ki. mivel ott volt az ekéje. (93/a) 186