Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

A kézből való legeltetésnek több formáját alkalmazták. Voltak, akik a kaszálójukon szállást tartottak. Szűcs Demeternek pl. már 1710—1720as években volt szállása. (4/b) Szilasi Gergely a Szarvasszigetben levő kaszálóján tartott szállást. A szállás ebben az időben valószínűleg a falutól távolabbi, vagy a vizek miatt nehezebben megközelíthető legelőrészeken készített ideiglenes létesítményeket jelenthetett, ahol a jószággal kint tartózkodók, elsősorban fiatal legények élelmüket, felszerelésüket elhelyezhették, ahol tűzhelyet, esetleg kezdetleges kunyhót építettek. Ilyen „szállás"-okon helyezhették el azokat a kisebb juhfalkákat, melyeket a gazda nem hajtott közös nyájakba, hanem maga őrizhette. Az ilyen magán juhászok gyakran tettek kárt a vetésekben. (Nagy Ferenc juhásza pl. „jól tartotta a juhot" a nagymarjai földön Gergely mesterné lencséjében. 52). A magán-falkák néha úgy álltak össze, hogy egyesek elvállalták a magukéval együtt mások jószágának az őrzését is. 1732-ben Kolos Pál Kovács László ökreit, teheneit „felvállalta", de elővigyázatlansága miatt az egyik ökröt a farkas megmarta. Kolos Pál az ökör húsát, faggyúját elmérte, de ebből Kovács Lászlót nem elégítette ki, ezért pereltek. (175) Pető Mihály sertéseit „cselédgye", egy serdülő korú leány hajtotta kifele, miközben egyet Kiss János szekerével elgázolt. (151) Saját juhásza volt Lázár Istvánnak is, bizonyos Nyiri Tacskó, aki 1731-ben Nagy Jánossal verekedett. (103) Több esetben esik szó „tanyáról". A tanya jelentése a szövegből egyértelműen puszta tűzhelyet jelent, amely köré a jószágot őrzők letelepedtek, „letanyáztak", gúnyájukat, eleséges tarisznyájukat lepakolták. Ez főként az éjszakai legeltetéssel függött össze. Szokás volt ugyanis, hogy a dolgozó ökröket vagy lovakat este, vacsora után kihajtották a legelőre, s ott maguk a gazdák, de legtöbbször fiatal szolgalegények, gazdafiúk hajnalig legeltették. Akkor a jóllakott állatokat hazahajtották, még pihentek maguk is egy-két órát, aztán kezdték a napi munkát. (Ez a szokás még a XX. század első felében is megvolt. Néha 10—12 éves gyerekek is őrizték éjszaka az állatokat. Iskoláskorú gyerekek ilyen esetben másnap jelentették a tanítóknak: „az éccaka lú után vótam!", s ilyenkor nem kellett felelniük.) Hogy éjszaka jobban teljen az idő, meg hogy néhány órát aludni is tudjanak, négy-öt fiatal közösen ütötte fel a tanyát, ahol esetenként a tűz mellett beszélgettek, szórakoztak, és felváltva ügyeltek a jószágokra. Néha elfeledkeztek az őrzésről, s ilyen esetekből születtek a peres ügyek, amelyek a protocollumba belekerültek. Néhány ezek közül: Molnár István szolgalegény éjjel is „a Tűz helyrül őrizte a Kiss András lovát." Miközben ott nyugodtan dohányzott, a lovak messze elcsatangoltak, és az egyiket a „farkas megmardosta". (28) Kis Ferencék éjszaka a Halastón, a nyomáson, vagyis a csordajáráson legeltették ökreiket, nem pedig a tilalmason. (81) A Sajó István szénáját a Vasadon Csutoros István jószága vesztegette el. Egyik tanú szerint az ökör „hasig feküdt a színába." (87) Szilasi Gergely szénáját a Vadason Mósik János, Kovács György, Janó Mihály, Bangi Mihály ott éjszakázó ökrei „el vesztegették," de a tanyán őrködő legények nem vallották be: „hallotta a tanú más tanyán levő legínyektűl, hogy beszílík: a Te marhád ette megh, a másik mondotta: de bizony a tiéd!" (91) Tehát a Vasadon egymás közelében több tanya is létezett. A Kaszai földön „Gergely mesterné szűrűjin" Kiss Gergely asztagját dúlták fel Lázár István ökrei, mert a „leginyek," akik az ökröket őriz183