Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

mondták, hogy „megholt". (108) Előfordult, hogy valaki megfizette a csordásnak a bérét, mégis maga legeltette, bizonyára azért, hogy így jobban tudta tartani. 1732-ben Kolos Pál pl. megfizetett a csordásnak, mégis maga legeltette egy üszőjét, de nem nagy szerencsével, mert egy éjjel így is megmarta a farkas. (175) b) Bornyúcsorda. A bornyúcsordára az első éves, „idei" borjúk jártak. A csorda kint hált a legelőn, de a kisebb, szopós borjúkat esténként a gazda hazahajtotta. A bornyúpásztorról keveset tudunk. Az bizonyos, hogy minden bornyú után egy fejés tej járt neki. Olajos Mihályné három tehenet fejt, de csak két telién után adta ki a tejet azzal az indokkal, hogy két bornyú hazajár. A tanács azonban az indokot nem fogadta el, tehát nemcsak a kintháló, hanem a hazajáró után is ki kellett adni a tejet. (122) c) Ökörcsorda. 1731-ben két ökörcsordást fogadtak, Balla Mihályt és Hentes Jánost. Mivel az ökörcsorda kint hált, vagyis éjjel, nappal a szabadban volt, a két pásztor egymás között megegyezett, hogy váltják egymást a csordánál, s mindig az lesz a felelős, akinek kintlétében a kár esik. 1731 tavaszán éppen Hentes János volt kint a csordánál, amikor Tóth Mihály ökre a Rónán át bement az Első Telekbe, a Láperdőre. A pásztor ezt látta, hideg is volt, nagy is volt a víz, így nem ment utána. Valakitől üzent a gazdának, hogy menjen érte az ökrökért, de az se mert átgázolni a vizén, így az ökör elveszett, valószínűleg a farkasok ölték meg. A kérdés az volt, hogy kié a kár? A Tanács úgy döntött, hogy a két pásztor együtt felelős, hiszen ketten vállalták a pásztorságot. Tehát ketten fizessék meg a kárt. (98) Éppen emiatt 1732-től már csak egy felelős pásztort fogad a Tanács az ökörcsordához is azzal, hogy maga szerezzen magának segítséget, ha szüksége van rá, de a felelősség csak őt magát terheli. Az ökörcsordás fizetése: „Egy jármos ökörtül három poltura (9 dénár) (1733-ban öt poltura!) heverő tuloktul négy poltura (12 dénár) heverő negyedfű marhátul három poltura harmadfűtül két poltúra tavalyitól egy poltura — három ökörtől egy kenyér, minden pásztornak egy-egy köböl vetés, fél bűr vagy 8 pár bocskor. Portiót abban az évben nem ad." Érdekes rendelkezés, hogy a bért és a kenyeret abban az esetben is meg kell adni, ha valaki az ökrét nem hajtja ki a csordára. A kenyeret a pásztor folyamatosan, ház sorjában szedte össze, mindig csak annyit egyszerre, amennyire szüksége volt. (1) A pásztor éjjel-nappal a csorda mellett volt. Ügy tűnik, sem maga, sem a csorda számára fedeles enyhelyet nem készítettek, csak valami védettebb helyen tüzet rakott, s a tűz mellé lepakolta a szűrét, a tömlőjét, s ha a csorda nyugodtan legelt, vagy pihent, ide ült le melegedni. így tett Hentes János is, mikor Tóth Mihály ökre elveszett: „látta az ökörnek el menísit, de megh nem térítvén, hanem szántszándékkal el bocsátotta, és a tűzhöz ment a szűrihez és nem az ökör után." (98/a) A zeg-zugos határban nem is építhettek volna egy helyen pásztorszállást, hiszen a vizek miatt nagy-nagy vesződséggel érhettek el egy-egy szigetet, ahol néhány napig maradhattak csupán, azután továbbmentek. 179