Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)

IRODALOMTÖRTÉNET — LITERATURGESCHICHTE - Bakó Endre: Kollányi Boldizsár arcképéhez

lentétben lehetővé teszi az ember számára, hogy előretekintsen, míg az ösztönélet a múltjával köti össze. A művészt és a filozófust tartja a legértékesebb embernek, mert meg akarja változtatni a világot. Az univerzumot egységes szervezetnek kell felfognunk. Az emberi haladás titka a folytonos életküzdelem. Minden jel arra mutat, hogy az emberi haladás a betegségeken át érvényesül, ezért minden kultúra patologikus eredetű. A beteg ember lát hozzá leginkább a gyógyszer kereséséhez. E mechanikus és ötletszerű okfejtés után eléggé szervetlenül ismét helytálló megállapítások következnek, például az, hogy a művészet teremtés, az igazi művész újat hoz tartalomban és formában egyaránt. Másolatokra nincs szükség, az utánzás meddő, a naturalizmus nem művészet. Kollányi ezen a ponton úgy érzi, hogy elérkezett a szép fogalmának meghatározásához. „Szép az a jelenség, amely egy tökéletesebb világ képét nyújtja, arra utal vagy azt ábrázolja." Hozzáteszi, nem szükséges, hogy a szép jelensége nyugalmat árasszon, éppen ellenkezőleg, a legszebb költemények izgalomba hozzák a műélvezőt. A szép fogalmához hozzátartozik a hasznosság is. Ellenezni kell a l'art pour l'art felfogást, s ezzel Kollányi úgy véli, hogy megcáfolta Kant és Schiller széptanát. Azt vallja, hogy minden művészet ősanyja az építészet, „belőle származott minden képzőművészet, sőt csekély képletességgel még az irodalom és a zene is". Indoka: az építészet nem a természet másolásából született, azaz teljesen az emberi fantázia szülötte. A naturalista építészet éppen ezért abszurdum! A szobrászat a legprimitívebb művészet, mert megértéséhez kevés művészi érzék kell. A zenéről szóról szóra azt állítja, amit az építészetről mondott. A táncművészetet a testkultúra hatáskörébe sorolja. Nagy jelentőséget tulajdonít a népművészetnek. Végigkíséri az egyes korok művészetét, a görögségről elragadtatottan beszél. A kereszténység művészete haladást jelentett az ókorihoz képest, de a kereszténység nagy hibát követett el, hogy üldözni kezdte az ókori művészetet. A reneszánsz kort nem tartja igazi előrehaladásnak, rá még a Szent Péter-templom is vaskos kiábrándulásnak hatott, mert alig talált benne újat a római korhoz képest. Egyedül a festészet vett új lendületeit ebben a korban. A barokkot, a klasszicizmust, az impresszionizmust gyorsan elintézi, érdemi minősítés nélkül. A modern művészet legfőbb kritériumának a naturalizmussal való leszámolást tartja! Tanulmányának végén magyar példákat is idéz, meglehetősen turáni, szittya aspektusból nézve a nemzet értékeit. Kollányi szerint a magyar az egyetlen ázsiai, turáni faj, amely a kivénhedő Európában meg tudott gyökerezni. „Mi lesz most ezzel a különös fajtával? Titok! Egyet rendületlenül tudok: tele van az egy hatalmas élet kibontakozásához szükséges minden rendű és rangú életerőkkel. Súlyos potenciális raktára a természetnek, nincs okunk a félelemre. A hosszas érés mindig az organizmusok magasabb rendűségére vall. A világ összes népeinek összevetve sincsen annyi díszítő motívuma, mint nekünk, és a zenénknek egyszerű melódiája előtt elbámulva áll meg az idegen is. Alig csak egy pár épületet emeltünk, és Európa tapsolt az építészetünk új szépségei előtt. A magyar már beleszól a vén Európa kultúrájába! Jelenleg a zsidóság rányomja ugyan szellemi termelésünkre a maga sajátos faji bélyegét, de ez nem veszedelem. Ha az autochton lakosság beérik a kultúrára, a zsidóság úgyis asszimilálódik vagy lemarad, mint a többi kultúrnépeknél, addig pedig hézagot pótol." Végezetül a kritika szerepéről értekezik, objektív látásmódot sürgetve. Látható, hogy a tanulmány sok értékes gondolatot tartalmaz, de nem épül szilárd rendszer talpazatára, éppen ezért sok benne az ellentmondás, az eklektikus következtetés. Vitaalapnak hasznos, érdekes lehetett volna, de semmiképpen sem olyan kvalitású munka, amely alapjaiban változtatta volna meg a művészetről vallott gondolkodást ! Egyik váradi barátja, Kardeván Károly tanár rendkívül pontos, lényegre tapintó emlékezésében joggal írta le róla: „Az irodalmi távlat megrajzolása nem állott hatalmában, de élénk irodalmi érzéke volt, esz295