Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: A Báródság nemessége a XIX. század elején

lis, aki a házasságba Tatár-jusst hozott. Popa Nyikora felesége révén jutott Nyága-birtokhoz, Puskó Flora ugyancsak házasság útján Ispán-részt mondhatott magáénak, ugyanakkor Marty in Juon és Marty in Gligor az anyjukról reájuk maradt Ispán-vagyon révén lehettek agilisek. Hajsz Tógyer a felesége révén Fodor-birtokot mondhatott magáénak, ButyuriPéter a felesége, Popa Flora viszont az anyja révén jutott Venter-vagyonhoz. Vonyiga Sámuel felesége révén Ispán-jusst mondhatott magáénak, Martyin Gábor viszont a felesége után Venter-birtokot. Dreginás Billa ugyancsak Venter-vagyon révén és a felesége útján lett agilis. Ugyanez mondható el a már említett három Gozmanról, akiknek agilisi jogállása kivétel nélkül a Ventervagyonon alapult, akárcsak Popa Mihályé és Magya Vonuczé. A fentebb felsoroltak kivétel nélkül Nagybáródon laktak. Beznyén négy agilist tartottak nyilván — Popa Mikulájt, Popa Simeont, Sztürz Iliét és Gása Mitrut, akik mindannyian feleségük után a Venter-, Szües- és Kába-birtokok révén számítottak agiliseknek. A fent felsorolt nemesi és agilisi családok tekinthetők tulajdonképpeni báródsági nemeseknek, illetve félnemeseknek. A Báródságon azonban voltak olyan nemesi birtokok is, amelyeket a vármegyei középnemesség vagy egyenesen arisztokrata családok mondhattak magukénak. Ezek a birtoktestek, illetve tulajdonosaik sajátosan színezték ugyan vizsgált területünk tulajdonviszonyait és társadalmi képét, de azért kívül állottak a Báródság sajátos, kisnemesi-armálista társadalmán. Ettől függetlenül közülük kerültek ki a báródsági nemes kerület legfőbb tisztségviselői, a főkapitányok. Igaz viszont, hogy e tisztség betöltéséhez nemcsak egyszerűen birtokosnak, hanem Bihar megyeinek és a központi járásban lakónak kellett lenni.

3

2 A Báródságon egyébként a XIX. század elején a következő köznemesi családok birtokoltak: Szentpáli Zsigmond, Tarczali Sándor, Tinándi János, Budai László, Pongrácz János, Ugrai István, Ugrai György, Magya János, Menszáros Sándor, Miskolczi Ferenc, Miskolczi Lajos, Miskolczi Sándor, Várallyai Sámuel, Kis Tetsi József, Kis Tetsi Sámuel, Cheteri István, Kastol Gábor, a Szombatfalviak és az Irinyiek. A két birtokos főnemes báró Dezsőfi és gróf Haller Ferenc volt. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a Báródság nemessége, amennyiben az agiliseket is számbavesszük — három rétegből tevődött össze. A Báródság területén lakó, s valóban nemesijogokat élvező, olykor jobbágyokat is tartó, máskor viszont csak armálissal rendelkező nemességből; az agilisekből — akik kizárólag az első helyen említettekkel valós rokoni kapcsolat révén jutottak kivételezett helyzetbe—, s végül olyan vármegyei köznemesekből, olykor arisztokratákból, akiknek a Báródságon csak birtokuk volt, de nem laktak ott. A szűkebb értelemben vett báródsági nemességnek kétségtelenül csak az első csoportba tartozókat tekinthetjük, s ha ezt a csoportot vesszük közelebbről vizsgálat alá, meglepetve tapasztalhattuk, hogy a legtöbb család a nemességvizsgálat során nem tudta nemességét kétséget kizáróan igazolni, s eredeti armálist csak a legritkább esetben mutattak fel. Még inkább meglepetve tapasztalhattuk, hogy a nemességvizsgálat során egyes családok esetében a bizottság ehhez nem is ragaszkodott. így például a legnépesebb família, a négy ágra szakadt Venterek és a nagy befolyással rendelkező Topaiak esetében. Rendkívül figyelemreméltó az az indoklás is, amellyel megokolták, miért hajlandók a Kába család nemesi jogait a bizonyítékok hiánya ellenére továbbra is elismerni. Azért, mert nemességük kérdésének bolygatása egy sor más családot is érintett volna. Áttekintésünkből meggyőződhettünk róla, hogy az egyes családok rokoni kapcsolatai rendkívül összefonódtak, s ez a birtokviszonyok oly fokú kuszáltságával is együtt járt, hogy az úgynevezett kétséges nemesek kiszűrése és adó alá vonása eleve szinte reménytelen vállal3

2 Ezt a kitételt ugyan ilyen formában nem fogalmazták meg, de a gyakorlat azt bizonyította, hogy a főkapitányok mindig ilyen elvek alapján kerültek ki. Vö. Nyakas M. I. m. 175. 200