Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)

RÉGÉSZET — ARCHAEOLOGIE - Sz. Máthé Márta: Ásatások Berettyóújfalu-Herpály neolitikus és bronzkori tell-településén 1977—1982 között. II. Bronzkor

III. ÉLETMÓD, GAZDÁLKODÁS A teilen lévő építmények maradványai nem szakíthatok el a teli környékének maradványaitól. A herpályi Földvár mellett is megtaláljuk az azonos korú erődítetlen falu maradványait, úgy mint Békés-Városerdőn, de a Berettyó-völgyi teli-lelőhelyek mindegyikén.

7 A Földvártól D-re fekvő területen — a sánc túloldalán — ugyan nem folyt kutatás, de a szántásban négyszögű házalapok és paticsmaradványok láthatók, s ahol az 1979-es gépi szondázás folyt,

8 ugyanennek a területnek a déli szélén gödrökkel szabdalt és szerves hulladékkal telített a humusz. Paticsos, hamus, faszenes betöltésű gödrök, tűzhelymaradványok, kemence, állatcsontok és kerámia borítja a területet, bizonyítva, hogy a teli és környéke szerves egységben élt. A néhány kutatóárok nem elegendő arra, hogy komplett adatokat nyerjünk a nyíltszíni és az erődített telep viszonyára, valamint az építmények közti különbségre, de valószínűnek tartjuk, hogy a lakosság egy jó része nem a teilen élt, sem a korai, sem a későbbi időszakban. Az állattartásra és földművelésre csak közvetett bizonyítékaink vannak. Az őrlőkőtöredékek, az igen szórványos gabonamaradványok a telep már említett, igen lepusztult volta miatt nem szolgáltatnak elegendő adatot a rekonstrukcióhoz. IV. IDŐREND A kerámiaanyag eddigi elemzése alapján a legkorábbi megtelepülök — nem számítva most a nyírségi kultúra idejéből származó néhány gödröt — a hatvan-ottományi kultúra idejére tehetők. Ezt a nevet egyelőre — ebben az előzetes jelentésben — kénytelenek vagyunk kutatási segédfogalomként használni, ugyanis ennek a korszaknak az időrendje és névhasználata meglehetősen zavaros képet mutat még a honi kutatók munkáiban is, nem számítva a csehszlovák és román kutatást. A herpályi lelőhely rétegeiből kiindulva hatvan-ottományi kultúra névvel azt a komplexumot nevezzük, amely lakosságát tekintve korabronzkori eredetű, de önállóan a korai és középső bronzkor közti átmeneti időszakban fejlődik ki, megtartva egyes korai sajátosságokat — ez sokszor még a gyulavarsándi rátelepülés idején is megmaradt (nyilván a továbbélő etnikum viszi tovább a hagyományokat) — de új vonásokat, melyek kizárólag erre a korszakra és vidékre jellemzőek, alakít ki. A mi esetünkben ezt a korabronzkori alapokból táplálkozó korszakot nevezzük hatvan-ottmányi kultúrának, amely nem jelent éles kulturális törést, de átmenetet a korai és középső bronzkor idején. Ezt a korszakot egyértelműen csak a legalsó,4.szint képviseli a Földváron. A felette lévő, 3. szinten már kevesebb a korabronzkori eredetű kerámiatípus és díszítőelem. A felső két szint tisztán a gyulavarsándi kultúra virágzó szakaszára jellemző anyagot tartalmazza, de a koszideri korszakot jelző váltás nyomai nem mutathatók ki a leletek között. Jó időrendi támpontot ad az importkerámia, főleg a szőregi és wietenbergi típusú leletek, kevésbé a füzesabonyi kultúrával azonos megjelenésű kerámia. A 4. szint anyagában jelennek meg a Szőreg 2. típusú kétfülű edények, a wietenbergi jellegű korai karcolt és árkolt geometrizáló jellegű díszítések (bár ezek pontozásos és farkasfogazott szalagdíszekkel a fiatalabb rétegekben is előfordulnak). (VII. t. 13—16., 18., IX. t. 2—4., X. t. 7.) Ugyanígy a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájának pécsi típusú bögréi. (I. t. 3.) A 3. szinten már előfordulnak a Szőreg 4. típusú bögrék peremtöredékei, ansa lunatás kancsói és sokszögletes peremű táltöredékei. A pécsi típusú mészbetétes bögre a 3—2. szint közötti betöltésből is előkerül, ugyaninnen wietenbergi, a legfiatalabb korszakra jellemző tarajos peremű táltöredék is. (IX. t. I.) Fontos kronológiai jelentősége van annak az áldozati gödörnek, mely a legalsó bronz7 Gáborján-Csapszékpart, Bakonszeg-Kádárdomb, Esztár-Fenyvespart, Berettyóújfalu-Szilhalom, Berettyószentmárton-Korhány, Pocsaj-Leányvár, Zsáka-Akavára, Hencida, Bihardancsháza stb. 8 L. 5. sz. jegyzet. 146