Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban
és árusították-e. 8 3 Hasonlóképpen nem jegyzett fel semmit sem a vasfűről egyik, a közelmúltban megjelent munkájában sem, amelyik a régi vizes világgal foglalkozik és külön fejezet szól benne a mindenféle füvek szedéséről, hasznáról. Mert „a füvek szedésének megvoltak a jó módjai. Aki vétett ellenük, elvesztette a füvek erejét, hatásosságát." A sárréti füvesember, a pákász, „értett hozzá mikor kell szedni, melyik részében van az ereje, hogyan kell szedni: szótlanul, ásni a gyökerét, vagy visszakézből törni a szárát, virágját", hogyan, meddig kell szárítani stb. 8' 1 Lényeges dolog felfigyelni Szűcs Sándor ezen negatívumára, mert ahogy az eddigi adatokból is látható volt és az ezutániak is egyértelműen megerősítik, a varázserejű, a zárnyitó vasfű nem volt bárki által gyűjthető, adható-vehető portéka. Azt keresni kellett, a kiváltságosoknak lehetett megtalálni, de nem lehetett kereskedni vele, nem lehetett illetéktelenek kezére juttatni. Szűcs Sándor a vasfűhöz fűződő hiedelmekről Osváth Pálon kívül K. Nagy Sándortól is tudhatott. K. Nagy Sándor „Biharország" legjobb ismerője és ismertetője a népszokások, a hiedelemvilág szempontjából is értékes adatokat hagyott ránk. Tájékozott volt a népéletben, nagyszerű helyismerettel bírt, ismerte a vasfűhöz kapcsolódó hiedelmeket is, ahogy arról már korábban is esett szó. Tudott esetekről, amikor a vasfű segítségével akartak kincshez, vagyonhoz, gazdasághoz jutni. Biharország című hatalmas útirajzában két ilyen históriát is felidézett. Az első merő néphagyomány, történeti magja nemigen lehetett. Arról szól, hogy a belényes-örvényesi barlangban kincs van elrejtve, a néphit szerint. A kincset erős vaskapu őrzi. A vaskapu be van zárva, senki és semmi sem tudja kinyitni, csak a vasfű. Azonban magát a vaskaput se találja meg akárki, mert egy odáig szaladó borjút kergető asszony orra előtt az ördög becsapta és eltüntette. 8, 5 K. Nagy Sándor ezen adata két okból is lényeges. Először azért, mert a vasfűhöz fűződő hiedelmeket a kincshez, a misztikus, az elrejtett kincshez, illetve a kincskeresők világához kötötte; másodszor pedig azért, mert a barlang motívumot is bevonta a vasfűvel kapcsolatos hiedelemvilágba. A kincskeresők tábora a XVIII. században, a török kiűzése utáni időben, erősen megnőtt. Mindenki a törökök elrejtett kincsei után kutatott, sok csodálatos kincsfeltalálási eset járt szájról szájra. 8 0 A kincskeresők nagy segítsége volt a sejtelmes varázskönyv, amiből a kincskereső sok mindent megtudhatott ahhoz, hogy megtalálja a kincset. 8 7 A kincskeresés elterjedtségére vall, hogy még 1857-ben, bizonyos híreszteléseknek felülve, Hunyad megye havasai között maga az osztrák kormány két utászszázaddal Dárius kincse után kutattatott. 8 8 Érdemes arra is figyelni, hogy ez a sejtelmes, ez a varázslatos kincs általában Erdélyben van, mint feltehetőleg abban a magyarhomorogi mesében is, amely szerint Tóth László árvagyerek, egy disznó után szaladva, barlangba ért, ahol két kád aranyat talált. A mese Tóth Lászlót történeti személynek állítja és elmondja róla, hogy a kincset őrző jóságos, ősz öreg ember annyi aranyat engedett neki elvinni, amennyit elbírt. A két szűrúját tele is rakta arannyal. Szerencsésen kijött a barlangból és nagy gazda ember lett belőle. 8 9 A kincs és a barlang motívumát véljük felfedezni a Királyfi Jankó próbát tesz című népmesében is, ahol a harminckettedik szobában egy „sifrony" zárja el a harmincharmadik szoba ajtaját. Királyfi Jankó ezt a rejtett ajtót megtalálja és a tizenharmadik kulccsal kinyitja. Bejrut a harmincharmadik szobába, ahol aranyláncokra kötött tizenkét 83 Szűcs Sándor: Régi Sárrét világa (i. m.) 136. 84 Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág (Budapest, 1977) 77. 85 K. Nagy Sándor: Bihar-Ország i. m. 132. 86 Vörös Antal: Kincskereső parasztok. História II. (1980) 1. 9—10. 87 Nagy Dezső: Egy magyar kéziratos varázskönyv a 19. századból. Index Ethnographicus II. (1957) 2. 199—205. 88 Pogány Péter: A magyar ponyva tüköré (Budapest, 1978) 237—243. 89 Végh József: Sárréti népmesék és népi elbeszélések. (Debrecen, 1944) 61. 239
