Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Bél Mátyás: Bihar megye leírása. (Fordította: P. Szalay Emőke, jegyzetekkel ellátta Csorba Csaba.)

XVIII. § így Várad a törökök hatalmában maradt egészen 1691-ig, bár egyáltalán nem háborúságok és nyugtalanságok nélkül, amelyeket növeltek a mieink örökös támadásai. Míg a királyságot mind a Rákóczi és Thököly-féle polgárháborúk, mind a törökök pusztították, a mieink mindkét részről összefutva, amikor csak tehették, tüstént Várad alatt termettek. Legjobban 1685-ben és 1686-ban gyötörte Heisler, elvévén a törököktől a gabonát, amelyet a városba igyekeztek bevinni. Nem kevésbé nyomorította meg őket 1688-ban, amikor parancsot adott Várad körülzárására, akit a sáncra állított, a törökök elpusztították, ezért háromszázat megölt közülük, győzelmet aratott, noha azelőtt is azokat a részeket Nigrellius tartotta megszállva, a töröktől sokszor vett el gabonát, állatot, búzát, többnyire nem öldöklés nélkül. Akkor a váradi vár volt Thökeljnek nyomorúságába szorulva, hadi tetteiben a segítsége. Ugyanis 1686-ban Egerben elfogták, Váradon át Belgrádba vitték, amikor kiszabadulva ismét visszatért, Váradon január 23-án kiáltványt bocsátott az ország főrendjeihez, amellyel magához akarta vonni őket, nem is csekély eredménnyel, hacsak Caraffa szembe nem száll vele, amikor ki akart vonulni Váradról, tüstént visszakényszerítette. (g) Nem sokkal ezután 1688-ban Heisler Tökelit ismét visszanyomta Telegdig, két mérföldre Váradtól a Sebes-Körös partján, (h) A várost, miután megszállták, erősen vigyázták a megszállók. Corbellius, hogy szorosabban körülzárhassa a várost, a közel fekvő Feketebátort hirtelen megtámadta, és amikor a parancsnok mennyegzőn távol volt, a sereg nagyobbik részét zsákmányra küldve, könynyedén elfoglalta, (i) Már az éhségtől, Corbellius vezértől végsőkig kényszerített törökök a feladáson gondolkoztak, hacsak Tökéli vezérnek Erdélybe való azonnali betörése vissza nem adta volna merészségüket. Ugyanis azzal a tettel, hogy Corbeliusra, amikor a katonáival Badeni vezérhez hívták, hátulról rátámadtak, ámbár fényesen visszaverték, Schlikius kissé szorosabban bezárta. A baj 1692-ig folyton erősödött, amikor is Váradot visszakapták ismét a mieink. XII. § Mert Badeni gróf, miután Szalankánál és Péterváradnál legyőzve a törököket, egészen Váradig szorította őket, ott sáncokat állított fel, a város alját tűzzet elpusztította, és a vár árkáig vitte a faltörő ágyúkat, a vár tetejét a falakkal együtt úgy összerontotta, hogy nem lett volna nehéz betörni, hacsak a gróf közben el nem határozta volna, hogy fáradt katonáit kíméli. Ezért levelekkel megadásra szólította fel a védőket, a tél közelítő és elviselhetetlen szélvészei miatt, a várat sáncokkal vette körül, és körülbelül kétezer katonát őrségül hátrahagyva, a többieket téli táborba osztotta. Miközben Várad teljesen körül volt zárva, egy elpártolt janicsár szökött ki, aki elmesélte, hogy a legutóbbi támadáskor hat basa, két aga, tizenkét tűzmester, és hatszáz védő pusztult el, alig maradt 1400 védelemre alkalmas ember, a fegyveres ház is úgy összeomlott, hogy alig lehet kinyitni a porhullás miatt, és csak azért nem akarják feladni a várat, mert azt hallották, hogy a mieink a barbárok bekövetkező támadásától félnek; amikor az áruló ezt a mieinknek elmesélte, azok annál inkább akartak Váradra támadni. Amikor minden hegyet hó borított, Szent Jób templomától Debrecen felé menve a 6. német hadsereg teljesen és szorosan körülzárta, mégis egy basa nyolc társával behatolt a városba, a katonák zsoldját kifizetve a majd bekövetkező segítség biztos reményével úgy megerősítették a lelküket az ellenállásban, hogy többen teljesen reménytelenül kicsaptak, ámbár csapásaik nem ingerelték 86