Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Bél Mátyás: Bihar megye leírása. (Fordította: P. Szalay Emőke, jegyzetekkel ellátta Csorba Csaba.)
rendű papságnak, akik tekintélye miatt virágzott a városban a csodálatos tüzesvas próba, amelynek hordozásával szokták volt a perlekedők között a vitát eldönteni a királyság szokása szerint háromszáznegyven éven keresztül. Ugyanis, akiknek az ügye kétséges volt, ide a papsághoz küldettek, vagy saját maguktól mentek, a másikat törvényre szólítva, előbb elfogyasztván a szent lakomát, a szentelt vízzel meghintett és a szokott szavakkal felszentelt forró vasat a nyilvánosság előtt megragadta, miután kezét bepecsételték, valóban megragadta és hordozta. Ily módon, aki égés nélkül hordozta, azt feloldozták, viszont elítélték, aki megégett.Adtak itt forró vizet is, amint írja Révai Péter.(?) Az esküvés szentségét pedig Szent László király sírja felett cselekedték kétség nélkül a váradi káptalan előtt, ahogyan ezt F. György váradi püspöknek a könyve mutatja, amelyet Az igazság kipróbálásának szokása címmel írt. ( c-> A hely többi emlékeit mellőzöm. Egészen a tatárok bejöveteléig virágzott, amikor is IV. Béla alatt megrohanták, a legkegyetlenebbül kifosztották és elpusztították. Először a városra rohantak, miután lekaszabolták a polgárokat, felgyújtották, aztán húszezer lépésnyire eltávolodtak, míg azok, akik a városban voltak, úgy vélték, hogy az ellenség visszavonult, a felégetett várost már nem félve felépítették, azok váratlanul visszatértek, megrohanták a békés polgárokat, és a vár falain, amelyeket hasonlóképp a minap javítottak ki, átverve, az egész védőhelyet elfoglalták, sem a bazilikát, sem a templomokat, sem azokat, akik bennük voltak akár papok, akár világiak voltak nem kímélték, sőt nemre, korra, papságra való tekintet nélkül mindenkit ledöftek, megöltek, legyilkoltak és elpusztítottak, egyedül a szegény Rogerius maradt meg a papi testületből, aki elmenekülve ezt az igen szomorú bajt az utódoknak, ahogyan ő látta, elmesélte. IV. § Azokban az időkben akkora baj sújtotta ezt a vidéket, a tatárok úgy elárasztottak mindent, hogy kevesen, szinte senki sem maradt meg a lakosok közül. Ugyanis három évig pusztította ez a legdögletesebb nép az országot, majd az éhség a földművelés megszűnése miatt, majd az éhezés miatt döghalál támadt, anynyira, hogy aki a halált és a fogságot elkerülte, azt az éhség vagy a betegség ragadta el. És amikor egy kevéssé megnyugodott az ország ismét háborúk, egyrészt a tatárokkal, másrészt polgárháború nyomorgatta. Ugyanis a tatároknak egy másik pusztítása is ismeretes, majd pedig Kun László alatt a kunok háborgatták a vidéket. (e ) Ismeretes II. András, I. Károly és Otho idejében az ország lakosainak titkos ellenségeskedése, ami igen ellene volt annak, hogy ez a vidék megerősödhessen. Lajos, Zsigmond és Ulászló uralkodása idején aztán egy kicsit csendesebb volt a tiszántúliak helyzete, Várad is kezdett lassankint felépülni. Legelsőben Mátyás király ajándékából a Szent László királytól Szent Szűznek felajánlott váradi székesegyház szerzett legtöbbet és gazdagodott meg. Tudniillik Vitéz János váradi püspököt az atyjához való hűségéért ezzel a legbőségesebb és leggazdagabb megyével örökösen megajándékozta, hogy ő és az utána következő püspökök törvényesen éljenek vele és használják. A privilégiumot, ahogyan Bonfini leírja, ( f-> Mátyás magas trónon ülve, a szent koronára-, a királyi pálcára és az almára nézve saját szájából kijelentette, így hangzott: Amikor Vitéz János, akire atyánk haldokolva mindenekfelett hagyott, és aki velünk a szerencse forgandóságait elviselni nem vonakodott, és ugyanazzal a bűnnel került velünk együtt fogságba, szabadult ki a cseh börtönből, otthon és künn tanácsával s munkájával mindig segítségünkre volt, ellenségeskedéseket és háborúkat hárított el, Csehországban, Törökországban, erdélyi és boszniai hadjáratokban, akár 77
