Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Bél Mátyás: Bihar megye leírása. (Fordította: P. Szalay Emőke, jegyzetekkel ellátta Csorba Csaba.)

ítéli. A leányok mint másutt, tizenkét évesnél alig nagyobbak, amikor férjhez adják őket. A városiaknak és a parasztoknak az öltözéke ugyanaz, nem nagyon különbözik ettől az sem, amelyet a nemesek viselnek. Leginkább a kék színt kedvelték. Az asszonyok mégis többre becsülik a zöldet, főként a fiatalok, ezeknek az öltözéke legtöbbször zöld. Sarukat, csizmákat viselnek mint a férfiak; ámbár a nemesek közül sokan nemcsak az öltözéket, hanem a pompát is a germánoktól kölcsönözték. Többnyire barna vöröses színűek, erős testállásúak, vegyesen magasak és közepesek, vidám lelkűek és szorgalmasak. Nincs jobb paraszt mint a magyar. Gazdag falvakban élnek, csinos házakat építenek, eszközeiket a szükséglet szerint díszítik. Legtöbben ökrökkel és marhákkal kereskednek, de nem hanyagolják el a szőlőket és a földeket sem. III. § A szőlőskertek, amint mondják, egy vidéken vannak, magasabb fekvésű földjeikkel elválnak a mezőktől és a hegyektől is, mintegy összekapcsolják azokat. De ahogyan különbözik a földek minősége, úgy mindegyik a megfelelő munkát kívánja. Mégsem különböznek nagyon, sőt a szőlőművelésben mind megegyezik. IV. § A szőlőt oltóágakról ültetik, Sturzreben, amelyeket vagy az anyáról frissen lemetszve tüstént elültetnek, vagy egy kevés ideig földdel lefedve őriznek, nem úgy, ahogyan a pozsonyiaknál szokás, hanem egyszerűen a levegőtől elzárva nem engedik kiszáradni. Mindegyiket sorba ültetik, még pedig a szőlő hosszába húzott vonalba, de míg egyesek összefüggő barázdákat vezetnek a föld elejétől a végéig, egymástól három láb távolságban levő sorokban, mások a vonalat megtartják ugyan, de nem összefüggő barázdákat használnak, hanem abban a rendben, ahogyan a barázdák lettek volna, árkocskákat ásnak, amelyek körülbelül két láb hosszúak és egy láb szélesek, az árkokat hosszúságban két, szélességben három láb választja el egymástól. Az ebben a rendben ültetett szőlővesszőkről azt lehet hinni, hogy összefüggő sorokban helyezték el őket. Az árkoknak és a barázdáknak a mélysége általában ugyanolyan, ritkán haladja meg a két lábat, ezekbe helyezik be az oltóágakat, és a kihányt földdel trágya nélkül fedik be, ámbár vannak, akik trágyát is adnak hozzá, így a váradiak, püspökiek, bihariak, diószegiek és mások, míg az asszonyvásáriak megelégednek a kihányt földdel. V. § Az így elültetett szőlő töveket, mihelyt megerősödnek, az anyatőről lenyomott vesszőkkel szaporítják, úgy, hogy a venyigéket egyenként az anyatő körül, annak ágyába nyomják be és kötik le, úgy, hogy belőlük csak két rügy maradjon a föld felett. A szaporításnak ezt a módját a magyarok homletásnak nevezik, mivel így a venyigéket teljesen lenyomják vagy lealacsonyítják. VI. § A szőlőnek nem egy fajtája van, de míg vannak akik a több és különféle fajtát kedvelik, mások egy fajtával megelégedve dolgoznak a szüret reményé85