Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Bél Mátyás: Bihar megye leírása. (Fordította: P. Szalay Emőke, jegyzetekkel ellátta Csorba Csaba.)

Érnek nevezik a magyarok azt a folyót, amely a Berettyóhoz mindenben hasonló. Ez ugyanis nem más, mint valamifajta mocsár a Craszna-pataktól kettémetszve, amely a szatmári mezőkről hozza a vizét erre a vidékre. A megyébe Tarcsa falunál lép be, szétterülő vízzel igen lassan folyik Ottomány és Keserö felé, azután Székelyhidat mossa, azontúl Diószeg mezőit öntözi, ahol hatalmas területet áraszt el, ott ömlik bele Pocsajnál a Berettyóba. Nagyon híres a halak és madarak nagy számáról. Lápi csíkban nagyon bővelkedik, ezt a lakosok főként megfőzik. Miután fejüket levágták, vízbe dobják őket vagy hideg ecetbe. Megfőzve nagyon kellemes ízűek és kék színt kapnak. A folyó itt már a legtöbb évben majdnem teljesen kiszárad, és hacsak nincs eső, a folyó névre nem szolgál rá. Gyepes és Köleser a Kettős-Körös folyói, belőle erednek, Janosda és Anth mellett elmenve, Békés megye határánál folynak vissza a Körösbe. A Gyepes halakat, kiváltképp potykákat táplál, kövérek és jó ízűek. VII. § Elsősorban Sárrétyet dicsérik, mint a megye legtermékenyebb mezőit, földjei feketék, a Berettyó és az Ér teszi csodálatosan termékennyé. Bármilyen fajtájú gabonából sokat hoznak ezek a földek. Nagyon értékes takarmány is terem ezen a vidéken. Igen közel van ide az Ermelyéke, ennek mezőit az Ér öntözi. Ezeket is a legjobb és legtermékenyebb földek között láttam. A fekete, porhanyós, sík, kövér földön a gabonának minden fajtája igen bőségesen terem. Elsősorban a dohánynak nagy itt a dicsősége. A diószegi dohánynak egész Magyarországon elterjedt a híre. De nem terem ennél gyengébb a székelyhídi, félegyházai és tamáshídi földeken sem. A harmadik híres föld a váradi. Ez a Köröstől és egyéb sűrűbb patakocskáktól öntözve nagyon termékeny, árpát, búzát bőven terem, de rozsot nem, mert az a sok vizet nem szereti. A negyedik helyre tettem volt a belényesi mezőket. Ezek az 1726. évben, mikor másutt minden megfogyatkozott, bőséges aratást hoztak. VIII. § Bor a vidék egy járásában terem, magas fekvésű helyen, a Vörös Réz-hegység lejtőin, amely Erdély határait érintve egészen Szatmár megyéig Pusztaújlak mellett Telegdet, Vásárhelyt, Váradot, Püspekit, Bihart, Félegyházát, Diószeget, Székelyhidat, Kiskerekit, Asszonyvásárát, Ottományt és más falvakat mintegy körbe fogja. Mivel az ég és a föld különböznek, ez a termést megváltoztatja. Vannak, akik a termékenység rendjét úgy állítják fel, hogy első helyre az asszonyvásári szőlőket helyezik, utánuk a diószegieket teszik, majd a székelyhídiakat, utánuk a margitaiakat, azután a vajdaiakat, továbbá a szentimreieket, majd a csatáriakat, a bihariakat, utánuk a püspökieket, továbbá a váradiakat, végtére a vásárhelyieket, legutolsóként pedig az újlakiakat. Mások három osztályt állítanak fel. Az első osztályba sorolják az erős borokat, ezek a többieknél tüzesebbek, ilyenek véleményük szerint a csatári, püspöki, bihari, váradi, vásárhelyi szőlőkben teremnek; a másodikba a kissé kellemesebb ízű, különlegesebb borokat helyezik, ezt a dicsőséget a vajdai, szentimrei, diószegi boroknak adják; harmadik osztályúnak mondják a székelyhídi, asszonyvásári, margitai és újlaki borokat, amelyeket mérsékelt erejűeknek, de kellemes ízűeknek tartanak. Osztályozása tudniillik: A) osztály: diószegi, vajdai, asszonyvásári, vásárhelyi, szentimrei, püspöki, újlaki. B) osztály: csatári, bihari, margitai, székelyhídi, váradi. C) osztály: szalacsi, ottományi, telegdi, micskei, ezek sorát a sarkadi zárja, 59