Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Az Osváth Pál emlékülés előadásai - Ujváry Zoltán: Osváth Pál és a folklór

rony, a körösszegapáti határban a Kunülésnek nevezett táborhely, ahol IV. László királyt meggyilkolták. A kunokra emlékeztető népszokás pedig a lakodalom részlete, amikor rendszerint a tánc szünetében a menyecskék az ún. kunkapitányt választanak. Az ő feladata az, hogy szórakoztassa a lakodalom vendégeit, résztvevője, gyakran szenvedő alanya különböző tréfának. Némileg sajátságos az a következtetés, amit Osváth levon, hogy ti. a kunkapitány lakodalmi hagyománya a kun menyecskék közt édelgett László király emléke. A sárréti nép jellemzéséhez Osváth pandúrszemlélete nagymértékben hozzájárul. A következőket írja: ,,e nép általában észrevehetőleg javul, a lótolvajlást illetően pedig úgy állunk, miszerint a lefolyt rossz évek dacára is évenkint csak 2—3 rendű lólopás történik." Nem valami hízelgő jellemzése ez a sárréti népnek, bár Osváth dicséretnek szánta, mivel az 1850-es 60-as években évente mintegy 300—500 lovat loptak a Sárréten. A lólopással nemcsak a szegénylegények, hanem a nemes urak is foglalkoztak. Az ember után a legnemesebbnek a lovat tartották és oly erős vonzalommal viseltettek iránta, hogy akinek nem volt, mindenáron szerzett magának. A terület lakosait illetően, mint nemzetiséget, a románokat említi. Elítéli a sárrétiek ellenszenvét a románokkal szemben, s bölcsen kívánja a két nép közötti megbékélést, mondván, hogy ,,a vidékünkön lakó oláhok valamennyien mindég részesei voltak jó és bal sorsunknak." A sárréti nép hibájául rója fel még Osváth a mértéktelen pálinkaivást, amely észrevehetőleg ritkítja a lakosságot. Az akkori emberek a szeszfogyasztást a rossz kutak egészségtelen vízével magyarázták. Tanulságos lenne egy szociológus-néprajzosnak napjainkban megvizsgálni, hogy e téren — ti. a szeszfogyasztás terén — milyen változás következett be. A pozitív jellemvonások között Osváth a sárréti nép nyíltszívűségét emeli ki. Tősgyökeres, értelmes magyar népfajnak tartja, amelynek fiai kitűnő harcosok, szorgalmas földművelők és állattenyésztők. Mint említésre méltó szokásra utal, hogy a sárréti ember mindenkit köszönteni szokott kalapemeléssel és az illemhez a hagyományoknak megfelelően ragaszkodik. A népszokásokat Osváth Pál az élet három nagy szüksége szerint mutatja be. A keresztelő, a lakodalom és a temetés tömör leírásán túl más népszokásról lényegében nem kapunk adatokat. A jeles napok apróbb szokásai nyilvánvalóan elkerülték a figyelmét, amit napjaink szokáskutatói sajnálhatnak, de némileg kárpótol bennünket a társadalmi életre vonatkozó hagyomány megmentése. A 100 évvel ezelőtti szokáshagyomány lehetőséget nyújt a változásvizsgálatra. Osváth feljegyzéseinek értékét növeli, hogy több ponton ő maga is utal a változásokra, a társadalmi különbségekből eredő eltérésekre. A keresztelő egyike volt a sárréti nép ünnepének. Redszerint 20—30 családot hívtak meg egy-egy keresztelői lakomára. Ez alkalomra bőséges ajándékokat vittek és a keresztelőtől számítva minden ott jelenlevő férfi komának, a nők komaasszonynak tekintődtek. Hasonlóan nagy pompával tartották a lakodalmat is. Ezt azonban számos mozzanat előzte meg. A lánykérés a násznagy feladata volt, akit azonban a lányos háznál egy hírvivő vénasszony megelőzött. A hírvivő asszonyt szarlcá-nak, vagy gyalogsátán-nak nevezték. Amint szokáskutatóink arra már rámutattak, a gyalog sátánnak az alföldi nép leánykérési szokásaiban rendkívül fontos szerepe volt. Ö közvetített a két fél között. Puhatolózott a lehetőségekről, az anyagiakról stb. Amikor a násznagy kérőbe ment, lényegében a gyalogsátán, mint afféle diplomata a békés fogadtatásra a terepet előkészítette. :260