Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

RÉGÉSZÉT, ÓKORTUDOMÁNY - ARCHEOLOGIE, ALTERTUMSWISSENSCHAFT - Balla Lajos: Dacia az utolsó Antoninusok idején (161-192)

akadályozni. E megmozdulások két, talán legjellemzőbb példáját ismerhetjük fel a verespatáki bányászok elszivárgásában és felkelésében, majd a nagy háborúkat követően a récusantes provinciales Commodus-kori mozgalmában.

7

4 4. Összefoglalás Dacia jelentőségét a római kormányzat számára, egyszersmind a térség romanizációjának jellegét a tartomány katonai fontossága adta meg. Dacia katonai súlya a II. század 2. felében ugrásszerűen megnőtt, ez tükröződik a provincia közigazgatásának újabb átszervezésében, hadseregének megerősítésében. Ettől kezdve, az egyre erősödő északi és keleti irányú fenyegetéssel szemben a très Daciae valóban a közép- és aldunai tartományok előretolt védőbástyájának szerepét játszotta - egészen 271-ig. így indokolt a feltevés: a dáciai hadseregek politikai öntudata alaposan megnőtt Marcus és Commodus uralkodása alatt. De közrejátszott itt a belső viszonyok rendezetlensége, az urbanizáció lassú előrehaladása, a polgári lakosság fokozódó elégedetlensége is. Mindez előkészítette a talajt a 193. év tavaszán bekövetkezett eseményekhez, amikor a très Daciae hadserege meglepő gyorsasággal és egyértelműen sorakozott fel Septimius Severus oldalán Q. Aur. Pólus Terentianus helytartó irányításával. A dáciai hadsereg ill. különítményei a későbbiekben is kiemelkedő szerephez jutottak Severus hadjárataiban, s nem véletlen, hogy a tartomány virágkora éppen a Severusok uralkodásának évtizedeire tehető. 74 Ld. L. Balla, Oikumene 1. (Bp. 1976) 185-, 44