Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)
RÉGÉSZÉT, ÓKORTUDOMÁNY - ARCHEOLOGIE, ALTERTUMSWISSENSCHAFT - Balla Lajos: Dacia az utolsó Antoninusok idején (161-192)
séges fenyegetés fő irányát - észak - jelzi, hogy a très Daciae második légiója - a legio V Macedonica - Potaissaban kapott táborhelyet, 2 4 s az Apulumban álló legio XIII gemina-val együtt a legátus Augusti pr. pr. trium Daciarum közvetlen alárendeltségében tartozott. Dacia Porolissensis és a most létrehozott Dacia Malvensis és auxiliaris hadseregeik továbbra is bizonyos önállóságot élveztek a consularis helytartónak alárendelt quasi praesidialis procuratorok parancsnoksága alatt. A helytartó állandó állomáshelye Apulum volt, helyettese a procurator provinciáé Daciae Apulensis. 2 j Végeredményben Dacia Marcus-kori szervezete a térség traianusi és hadrianusi közigazgatása sajátos szintézisének tekinthető, amely a katonai helyzet alakulásának megfelelően szerencsésen egyesítette a centralizáció és decentralizáció vonásait. Töredékes forrásaink a nagy háborúk eseményeinek csak igen vázlatos és feltevésszerű áttekintését teszik lehetővé. A rendelkezésünkre álló adatok Dacia markomann háborúk kori történetének önálló periodizálását nem engedik meg, következésképpen megállapításainkat a háborúkról kialakult általános kép keretei közé kell lehetőség szerint illesztenünk. 2 0 a) A háborúk kirobbanására utaló első adatok Dacia területén: a 165-ben záródó Barbura-i éremkincs'' és a 167. II. 9-re datált verespataki viaszosfábla CIL III p. 925. No. I.). 2* Az előbbi földbekerülése esetleg a jazygok Maros-menti fenyegetésével hozható összefüggésbe - a 160-as évek közepe táján, 29 de talán még inkább számításba vehetők azok az események, amelyek az Erdélyi Érchegység aranybányakörzetének lakosságát 166/167-ben mozgásba hozták. Ez utóbbiakra utal a collegium Iovis Cerneni határozata, amely a társulás feloszlását mondja ki, mivel az eredetileg 54 tagot számláló collegiumból mindössze 17 személy maradt Alburnus maior-ban (Verespatak-Rosia Montaná). - Ezek - a feltehetően jórészt kisázsiai eredetű - bányászok 166-ban ill. 166 2. felében hagyhatták el a bányavidéket. Bár - a korábbi felfogással szemben - a bányavidéket ért barbár támadásra nem gondolhatunk, a bányászok távozásának hátterében egyik fő kiváltó okként nem állhatott más, mint a háborús fenyegetés'" (ld. lentebb). Fel kell tételeznünk, hogy a határok biztonságának megrendülése kapcsán az amúgy is nehéz sorsú bányavidék lakossága körében már 166 167 fordulója körül fokozatosan pánikhangulat lett úrrá. A bányakörzet népessége joggal tarthatott újabb, 167 tavaszán és nyarán várható támadásoktól is (v. ö. SHA vita Marci, 13, 1. tantus autem timor belli Marcomannici [fuit] - Itáliára ill. Rómára vonatkoztatva). 3 1 - Adatunk van arra, hogy 166ban az apulumi legio XIII gemina-ba soroztak (CIL III 1172). - Talán 166 167re tehető Dacia közigazgatásának újabb átszervezése (ld. fentebb), amely nem reshetjük kb. a Maros és az Olt alsó szakasza között. Ezt a gondolatot más kiindulással már korábban felvetette Mócsy A. (szíves szóbeli közlés alapján). Minderről részletesen: Balla L., Tanulmányok ... (3. jegyzet) 24 E. Ritterling, i. m. 1578-. Balla L„ Arch. Ért. 92 (1965) 147. 25 Az adatokat a procuratorok megbízatásának jellegéhez ld. A. Stein-nél, Dazien, 76-83., kül. 61-64. 71. 81. (D. Apulensis) ; 83-86. kül. 63-. (D. Porolissensis); 86-87. (D. Malvensis, D. 90Ö9: praesidem prov. Daciae Malvensis). - Hasonló következtetésre jutott Mócsy A. is. 26 Ld. fentebb: 5. jegyzet, kül. A. M^ócsy, Pannónia. 555-. 27 R. Noll, Arch. Aust. 14 (1954) 57. no. 3. A lelőhelyhez: TIR Aquincum-SarmizegetusaSirmium, L 34 Budapest. (Bp., 1968) 34. s. v. 28 V. ö. Alföldi A., i. m. 192. (5. j.) 29 V. ö. A. Mócsy, ACUD 7 (1971) 63-. Sarmatia korai megszervezésének lehetőségéről. 30 Balla L., Arch. Ért. 92 (1965) 147. Vö. még L. Balla, Oikumene 1. (Bp. 1976) 192. 31 V. ö. B. Angyal K„ í. m. 77-. 38
