Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)
IRODALOMTÖRTÉNET - Bakó Endre: Nadányi Zoltán levelesládájából
nyedtek Urak és Hölgyek, mert hát hogy mehetne azokra a deszkákra egy mezítlábas paraszt, amelyeken az illatos, és ideges kis megyei lábak topognak? Lakk cipőben. Antilop betéttel. Vagy persze, ez most már nem is divat, na jó. Nem topoghat azokon a deszkákon az en-kezemmel pedikűrözött lábamujja, szemeim nem láthatják azt a napot, bűn volna, ha leheletnyit is ellopnék a Hölgyek keblének illatából. Most keserű vagyok és buta. Mert bort ittam az este, ahogy ezeket a dolgokat meghallottam. De szeretnék erről sokat írni, de meg is írom. Úgy írom meg, hogy nem csak az úri-vármegye olvassa, hanem olvasni fogja a világ. Igen: a VILÁG. Hát majd megírom. Most a dolgaimat hozzák angol-finn-svéd-francia nyelvre, de azt a majdani írásom lehozzák hindura is, hogy lássák arra lent a páriák, hogy felénk is szent az urak árnyéka. De minden ezutáni esetekre leszögezem azt, leszögezem a múltbani vármegyéhez való viszonyomra: hogy én teljesen, tökéletesen jól érzem így magam, a magam társaságában is. Jól érzem magam azokban a társaságokban, melyek néhanapján pesti tartózkodásomkor szeretettel körül vesznek, de bizony ezek között kerül egy-két úriember is, és úriasszony is. Jól érzem én így, ahogy vagyok. Lesz idő, mikor fog engem hívni a vármegye, a te sürgetésed nélkül, a te jó lelked nélkül. De jó volt ezt így nekem tudni az életem első állomásán, jó volt ezt így tudni a jövőre. Ne értcs (sic!) kérlek félre, hülye nem vagyok. Nem vagyok hülye, hogy földig görbülve keresztül könyörögjem az úri kaszinók falát Biharban, soha nem hajolt ilyen ordító marhaság felé az eszemnek legkissebbik (sic!) ága se, de nem is fog. De azért ilyen kőkeményre száradt gőggel belém rúgni nyílt társaságokban, aki mégis valaki vagyok ... Ez az, ami bitangul fáj. Tudom pedig, hogy csikorgó gyöngyszem nekem ez a bitangság, és mégis fáj, fáj. Belefogom (sic!) én még dobni ezt a vármegye kínai falának tövén verejtékezett gyöngyszemet a tönkre pofozott magyar-élet tenyerébe, hogy keresztül csap az áradat a mocskos partokon. Bele. Kedves Zolikám, bocsásd meg tán, amiért elkáromkodtam itt szégyenemet. Az se muszáj, hogy te csöppet is szeress engemet. Közéjük tartozol: és én úgy elbírom cipelni a magam nyomorúságát, szégyenét. Elküldöttem azért neked fényképemet, legalább lássad mégegyszer, hogy van Biharban egy ember, akit akkor kezd megpofozni a vármegye, amikor az emberek közé cseperedett... Ez az ember az, ami. Soha se tagadja meg parasztságát. Szeretném azért, ha te nem haragudnál. Szeretettel Szabó Pál. A levél dokumentálja, hogy Nadányi Zoltán és Szabó Pál között meghitt barátság szövődött már egy évvel Szabó Pál indulasa után. Ez a barátság egy életre szólt. Említést érdemel, hogy Szabó Pál első szerzői estjét Biharban - de talán az országban - Nadányi Zoltánnal közösen rendezték Berettyóújfaluban, 1933. április elsején. Erről Szabó Pál is megemlékezik Az írás jegyében című önéletrajzi kötetében. A „Bihar" című újságban részletes előzetes és beszámoló olvasható az estről. Dr. Bárdos Artúrtól, postai bélyegzőn 1931. dec. 12. (autográf, borítékkal). Kedves Zoltán, elolvastam könyvedet s ,,nagy volt az én szívemnek ő gyönyörűsége". Különösen a kötet második felében lévő verseket szerettem, a kevésbé édeseket... A fanyarabb hanggal bravúrosan bánsz. Ebben a hangnemben annyi kedvencem van a kötetben, hogy el sem kezdhetem a felsorolásukat. A piripócsiaknak is újra örültem. Ami a Lantos r. t.-t illeti, feleségem teljes mértékben rendelkezésedre áll, ők tőled egyszerűen is átveszik a könyveket, ez csupán a te Singerékkel kötött szerződésed kérdése. Ha te nem látsz benne akadályt, akkor küldd a könyveket oda (Múzeumkőrút 3.) Kézcsókomat küldöm, téged ölellek. Bárdos Artúr. "336
