Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Molnár Gyula: Egy észak-bihari falu hagyományos juhtartása

A konyári juhászok éppen olyan hagyományos módon végzik a herélést, (21., 22., 23. kép) mint az Alföld egyéb vidékein. A heréléskor egy személy a kifogott bárányokat tartja. Ügy, hogy a négy lábát összefogva, hanyatt a melléhez, vagy hasához szorítja, farral a juhász felé. Az pedig jó éles bicskaheggyel a herezacskót elcsapja, mintegy 2 cm hosszú vágást ejt. A jobb és a bal kéz 3 első ujjával két oldalról enyhén megnyomja s a kiugró herét a foga közé szorítva, a fejét lassan hátraszegi, mindaddig, míg a vezeték, a gyökere teljesen kijön. A kutyának köpi, a sebet kissé összenyomja, a földretett bárány hátuljára rápaskol, hogy szaladjon, mert a gyors mozgás következtében élénkebb a vérkeringés, gyorsabb a gyógyulás. Az ügyes juhász keze nyomán alig 1-2 csepp vér jelzi a műveletet. A gazdaságok úgy áhították be az elletést, hogy a herélés idejére a bárányok már jó erőben legyenek, de még a nagy meleg beállta előtt, mert így kisebb a légyfertőzés veszélye. A gazdaság közös állományában díjazás nélkül végezték a juhászok a herélést, a gazdák bárányait darabonként 20-50 fillérért ivartalanították. A herélési pálinkát a gazdaság vette, újabban a gazdák gondoskodnak róla. Általában minden 3-ik bárány után vesz egy kortyot a szájába a juhász, kiöblíti vele, van aki kiköpi, de a legtöbben lenyelik. ,,Kár vóna érte!" - mondják. A pálinkával való szájmosás nem fertőtlenítés, hanem a szagtalanítás miatt szükséges, ugyanis a heréknek kellemetlen „kosszaga bejárja a fejit", amiről a legjobb orvosság a kisüsti pálinka. A juhászok véleménye szerint a foggal való herélés nem valami különleges hagyomány maradványa, hanem egyszerűen abból adódik, hogy két kézzel a heréket nyomja, a foga pedig a harmadik kéz szerepét tölti be, amivel óvatosan húzza, hogy el ne szakadjon. Régebben voltak, akik ezzel a módszerrel herélték a malacokat is, mert ezt tartották a legmegbízhatóbbnak. (Néhai Adom József konyári lakost említik.) A régi juhászok nem adták a kutyának a kivágott heréket, hanem edénybe gyűjtötték, sós forró vízben megabárolták és tojással hagymával megsütve megették. Ma már a malacokét fogyasztják csupán. Azt tartják, hogy a legízletesebb része a malacnak és a férfierőt is fokozza. Ebben a hitben bizonyára az ősi képzetek élnek. A juhbetegségek közt nagyjából kétfélét különböztetnek meg: egyiket késsel, operációval lehet gyógyítani, a másikat műtét nélkül, különféle gyógyszerekkel. Mindegyikhez érteni kellett, de nemcsak az eljáráshoz, hanem a gyógyszerek és operáló szerszámok elkészítéséhez is. ,,Ammá nem vót az igazi, amikor a juhász a patikábul vette a szereket." - mondja Tőgyi Imre. A legjelesebb juhbetegség, mely próbára tette a juhász tudományát, a kergeség, 21. kép 246