Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

TÖRTÉNELEM - GESCHICHTE - Dankó Imre: Életmódbeli változások a dél-bihari síkság parasztságának felszabadulás utáni életében

mája a művelőlési házakhoz kötötten jelentkezett. 1950-ig erőteljes öntevékeny mű­vészeti mozgalom - színjátszás, tánccsoport stb. - volt majd minden községben. Ez­után ez a művelődési forma hanyatlani kezdett. Egyrészt azáltal, hogy a faluban ta­lálható szervezeteknek, intézményeknek megfelelően az addig egységes művelődési mozgalom felbomlott és a résztvevőik intézményeik keretében folytatták a munkát. Másrészt pedig úgy, hogy mind a részt vevők, mind pedig az érdeklődők száma erősen megcsappant. Ennek több oka is volt. Mindenekelőtt az, hogy az előbbi évek­hez viszonyítva ekkorra már nagy tömegek vettek részt és azóta is vesznek részt a szervezett iskolai oktatás valamilyen formájában. Másik ok pedig az, hogy rendkívüli módon elterjedt a rádió, legújabban pedig a televízió. Kiépült közben a könyvtári hálózat is, ami ugyancsak csökkentette az öntevékeny művészeti munkát, nem is beszélve arról a sokoldalú szakmai - és ideológiai továbbképzésről, amibe a lakos­ság nagy része bekapcsolódott. I:i: i Feltétlenül meg kell említeni az okok között az új­ságolvasás erőteljes növekedését is. 13 4 A kulturális élet fellendítésébe bekapcsolódtak az ifjúsági szervezetek is. Kez­detben a MADISZ, később az EPOSZ és a DISZ, legújabban pedig a KISZ fejt ki igen széles körű és eredményes kultúrmunkát. Az ifjúsági szervezet működése te­kintetében az a tapasztalat érlelődött meg, hogy kis faluban elevenebb az élete, na­gyobb az összetartás a fiatalok között, tehát többre képesek kulturális vonatkozásban is, mint nagyobb helyen. 1 1' Az ifjúsági szervezetek kulturális tevékenysége is leg­inkább a községi kultúrotthonokhoz kötötten fejlődött. Sok újdonságszámba menő kezdeményezésről is számot adhatunk, mint például Biharugra esetében, ahol 1954­ben - három évi szünetelés után - tánciskolát rendeztek. A tánctanfolyamra hatvan­nál többen jelentkeztek. 1"' Természetesen nemcsak ez jelenti Biharugrán a kulturális 133 Kukk Imre: Jegyzet Méhkerék község életéről. Viharsarok Népe 1953. febr. 28. 134 1963-ban Biharugrán a következő újságkat olvasták: Népszabadság 160, Békés me­gyei Népújság 60, Népszava 20, Magyar Nemzet 10, Szabad Föld 220, Tanácsok Lapja 25, Rádióújság 110, Nők Lapja 130, Szovjet Kultúra 10, Népsport 10, Ország-Világ 15, Élet és Tudomány 15, Autó-Motor 10. Geszten: Népszabadság 53, Békés megyei Népújság 30, Magyar Nemzet 2, Szabad Föld 153, Élet és Tudomány 8, Ország-Viiág 11, Nők Lapja 14, Népsport 7, Kötegyán: Népszabadság 120, Békés megyei Népújság 36, Szabad Föld 274, Népszava 15, Élet és Tudomány 16, Film-Színház-Muzsika 13, Ké­pes Újság 67, Magyar Ifjúság 18, Nők Lapja 52, Rádióújság 144, Népsport 17, Ország­Világ 8, Tanácsok Lapja 2. Mezőgyán: Népszabadság 130, Békés megyei Népújság 70, Szabad Föld 200, Élet és Tudomány 28, Népszava 18, Ország-Világ 16, Rádióújság 52, Magyar Ifjúság 11, Népsport 5, Magyar Nemzet 5, Nők Lapja 28. Okány: Népszabad­ság 169, Népszava 11, Magyar Nemzet 7, Népsport 8, Békés megyei Népújság 94, Asz­szonyok 11, Autó-Motor 9, Család és Iskola 6, Élet és Tudomány 8, Figyelő 4, Film­Színház-Muzsika 2, Füles 1, Képes Újság 49, Magyar Ifjúság 10, Magyar Mezőgazdaság 11, Nők Lapja 103, Ország-Világ 14, Rádióújság 172, Szabad Föld 527, Szovjet Kultúra 5, Szovjetunió 2, Vöröskereszt 38, Tanácsok Lapja 33. Sarkad: Népszabadság 347, Bé­kés megyei Népújság 216, Népszava 58, Magyar Nemzet 36, Szabad Föld 1052, Ország­Világ 110, Élet és Tudomány 240, Magyar Ifjúság 85, Nők Lapja 183, Képes Újság 32, Népsport 56, Tanácsok Lapja 72, Figyelő 21, Pajtás 44, Méhészet 12, Füles 7, Ludas Ma­tyi 25, Autó-Motor 18. Sarkadkeresztúr : Népszabadság 110, Békés megyei Népújság 62, Népszava 16, Szabad Föld 325, Ludas Matyi 68, Pajtás 50, Füles 12, Kisdobos 18, Nők Lapja 73, Méhészet 2, Filmvilág 2, Népsport 15. Újszalonta: Népszabadság 58, Bé­kés megyei Népújság 19, Szabad Föld 110, Nők Lapja 58, Ludas Matyi 30, Ország­Világ 15, Magyar Nemzet 11, Rádióújság 21, Magyar Vadász 2. Technika 3, Szovjet Híradó 4, Magyar Ifjúság 11, Figyelő 1, Zsadány: Népszabadság 79, Békés megyei Nép­újság 36, Szabad Föld 416. Magyar Nemzet 17, Népszava 8, Figyelő 1, Nők Lapja 18, Ország-Világ 21, Pajtás 17, Kisdobos 6, Magyar Ifjúság 10, Élet és Tudomány 24, Ta­nácsok Lapja 12. - Véleményünk szerint a helyi postahivataloktól beszerzett adatok csak iránymutatók lehetnek. Sok utánjárás után sem tudtunk teljes és megbízható adatokat szerezni. 135 B. Z. : Mi újság Újszalontán a KISZ-alapszervezetben? Békés megyei Népújság 1958. dec. 6. 136 Viharsarok Népe 1954. dec. 23. 13 Bihari Múzeum évkönyve 193

Next

/
Thumbnails
Contents