T. Szőnyi Eszter: Arrabona topográfiája - Tanulmányok 1. (Győr, 1992)

3. A RÓMAI TELEPÜLÉS - Temetők

A tábortól és a településtől DK-i irányban, a mai Fehárvári út elején szintén ismert egy későrómai sírcsoport. Első sírjai még 1895-ben kerültek napvilágra (97), a század elején Börzsönyi mentett meg közülük néhányat (98). 1948-ban Szőke B. folyta­tott itt leletmentést (99), sőt még 1967-ben is előkerült itt egy sír (100). A sírok között épített, kőlapokkal fedett és tegulákkal bé­lelt (101) kősírok, téglasírok és egyszerű földbe temetkezések egyaránt előfordultak. Mellékleteik a szokásos későrómai tár­gyak, az érmek közül a Constantinus és Valentinianus dinasztia tagjainak vereti korhatározók. Kisebb sírcsoportok és egyes sírok a későrómai időkből a bel­város több pontjairól ismertek, olyan területekről is, ahol a II— III. században kimutatható településnyomok egyértelműen a vicus területét bizonyítják. Mint arra már utaltunk, a IV. század köze­pétől a polgári település fokozatosan elnéptelenedett, az elha­gyott épületek között - mint az egyéb korarómai telepeken is általános - temetkezni kezdtek. A belvárosban talált későrómai sírok között szarkofágok, téglasírok, falazott kősírok, kővel vagy téglával részlegesen körülvett temetkezések és egyszerű földsírok egyaránt előfordultak. Az egyes sírokat, ill. azok pon­tos előfordulási helyét /7.kép/ az utcák szerinti topográfiai ismer­tetésnél közöljük majd, itt csupán annyit szeretnénk megjegyezni, hogy a Köztársaság tér, Kazinczy u., Kiss J. u. sőt még a Káptalandomb területéről is ismerünk sírokat, nagyobb tömegben a Rákóczi u., Liszt F. u. vidékén kerültek elő, ahol ösz­szefüggő temetőt is feltételezünk. Ezen a területen szinte minden egyes ház építésénél, bővítésénél, földmunkáinál találtak síro­kat, néha többet is egymás közelében. A Liszt F. u. későrómai sírjai leginkább a IV. század közepé­re, a Constantinus dinasztia, Julianus és Jovianus korára keltez­hetők. Ehhez a temetőrészhez kell sorolnunk a Rákóczi u. 24. sz telken a múlt században előkerült, kőlapokból, habarccsal összeállított sírt is (102), amelynek közelében találták a X.J.M. bacchikus jelenettel díszített, préselt, domborműves korsóját (103). Külön meg kell még említenünk a belvárosi sírok közül a Lu­kács S. u. Liszt F. utcához közeleső szakaszán talált, koráb­39

Next

/
Thumbnails
Contents