Almási Tibor: Egy ember, egy gyűjtemény (Győr, 1998)

A gyűjtemény

Drozdik Orsolya: Individuális mítosz III., 1977 54 táblafestészet és szobrászat mellett, egyre nagyobb teret követelt magának az újabb és újabb technikai eljárásokat és ezzel összefüggésben aktuális kifejezésformákat produkáló, felmutató grafika, amelynek az adott körülmények között megvolt az az egyáltalán nem elhanyagolható előnye, hogy könnyen volt mozgatható, vihető egyik helyről a másikra, sokszorosíthatósága révén pedig viszonylag tágabb körben volt népszerűsíthető, értékesíthető. A konstelláció tehát kedvezőnek mutatkozott arra, hogy a grafika a 60-as, 70-es évek magyar neoavantgárd képzőművészetének "húzóágává" váljon. A minőségi ugrás megtételének érdeme olyan alkotók nevéhez fűződik, mint Maurer Dóra, Galántai György, Drozdik Orsolya, Pásztor Gábor, Donáth Péter, Pauer Gyula, Csiky Tibor, Swierkiewicz Róbert, Szabados Árpád, majd az őket követő Szirtes János, Várnagy Ildikó, Valkó László, Wahorn András, ef Zámbó István.

5

1 E minden tekintetben új, kitaposatlan ösvényeken járó művésznemzedékkel párhuzamosan, a magyar grafikai életben helyet követelt magának egy másik alkotógárda is, amely a klasszikus sokszorosító technikák mellett kötelezte ugyan el magát, de formai és tartalmi megoldásokban, kérdésfeltevésekben kétségkívül a stílusteremtők táborába tartozott. A Patkó Imre gyűjteményben a grafikának e vonulatát Rékassy Csaba, Gácsi Mihály, Szabadom Árpád: Kollázs